Tarján András blogja

Naptár

november 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

Friss topikok

  • Kovacs Nocraft Jozsefne: @wolves84lb: :) (2018.10.30. 13:34) Rémálom
  • Venlo: A Palatinus házak központi fűtési módozatáról jutott eszembe: a fürdőszobák melegvize is a Margits... (2018.03.21. 05:54) Palatinus házak
  • Venlo: Szomorúan egészítem ki a Gutenberg otthon egyik híres lakójáról szóló sorokat. Igen, Lechner Ödön ... (2018.03.10. 17:22) Gutenberg-otthon
  • MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: @élhetetlen: Mi az én fogalmaim szerinti út szerinted? Te kiállsz a saját véleményed mellett? V... (2017.06.03. 08:00) KN
  • vanvelemenyem: @Annamária: "Vajon kiadják még Victor Hugot?" Nem, mert lezerjancsi sok evvel ezelott megasszonta... (2017.06.01. 17:45) Szégyellem magam

Faludy György 1956, te csillag

2009.10.20. 14:06 | tarjanandras | Szólj hozzá!

Másnap, szerdán reggel: por, ágyúszó
 
és szenvedés; mégis, mikor átvágtam
 
a Hősök terén, mosolyognom kellett,
 
mert nem állt szobor többé a csizmában; –
 
 
 
csütörtök: lázrózsák mindenki arcán.
 
Földváry már kedd este elesett
 
a Rókus előtt. Szemközt, az iskola
 
padlásán felfegyverzett gyerekek; –
 
 
 
péntek: még több vér, tankok a Ligetnél.
 
Az ütegek torkolattüzeit
 
nézem éjjel és borzongok: a szörnyű
 
szépség most nálunk is megszületik; –
 
hat nap: a kénezett arcú halottak
 
apró csokorral mellükön, a járdán
 
(Köztársaság tér) röplapok, szorongás,
 
szemem előtt kis, tétova szivárvány; –
 
 
 
ölelkezés az Írószövetségben:
 
csomagolnak és indulnak haza;
 
feltépett sínek, utcák és fölöttünk
 
a szabadság liliom-illata; –
 
 
 
ezerhétszázhárom, nyolcszáznegyvennyolc,
 
és ötvenhat: egyszer minden száz évben
 
talpra állunk kínzóink ellen. Bármi
 
következik, boldogság, hogy megértem; –
 

 
és újra péntek: a Dunánál állunk,
 
a nap áttör ködön, füstön. Talán
 
sikerül minden s az alkonyat bíbor
 
brokátja Zsuzska lenszőke haján;–
 
 

és szombat: hajnalban csupa reménység,
 
de estefelé: nyakunkon a kés.
 
A keleti szemhatár mögött mocskos
 
felhők, nyugatról álszent röfögés; –
 

 
mentünk a kétszázezerrel: nem bírok
 
újabb börtönt, s ha nem is jött velem:
 
Árpád óta bennem lakik az ország,
 
minden völgyét meg dombját ösmerem; –
 
 
 
a Bach-huszárok tankban tértek vissza:
 
eddig sem ápolt, s ha más föld takar,
 
mit számít az? és mit, hogy fiam majd
 
Dad-nek szólít és nem lesz már magyar?
 
 
 
Mit elvesztek, ötven vagy száz év múltán
 
az ifjúságtól mind visszakapom,
 
és otthon, a sötét előszobákban
 
kabátom még ott lóg a fogason –
 
 
 
ezerkilencszázötvenhat, nem emlék,
 
nem múlt vagy nékem, nem történelem,
 
de húsom-vérem, lényem egy darabja,
 
szívem, gerincem – kijöttél velem
 
 
 
az irgalmatlan mindenségbe, hol a
 
Semmi vize zubog a híd alatt
 
és korlát nincs sehol sem – életemnek
 
te adtál értelmet, vad álmokat
éjjelre és kedvet a szenvedéshez
 
s az örömhöz; te fogtál mindig kézen,
 
ha botladoztam; hányszor ihlettél meg,
 
s nem engedted, hogy kifulladjak vénen; –
 
 
 
ezerkilencszázötvenhat, te csillag,
 
oly könnyű volt a nehéz út veled!
 
Nagyon soká sütöttél ősz hajamra,
 
ragyogj, ragyogj, ragyogj sírom felett.

A bejegyzés trackback címe:

https://tarjanandras.blog.hu/api/trackback/id/tr721463040

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.