Még mindíg a kéksulis találkozó hatása alatt vagyok! Tegnap színházban voltam, és ott is veletek találkoztam. A színházban egyetlen hely sem maradt szabadon!
Azt mondják az emberek szomorúak, már szinte semmivel sem törődnek. A médiából ömlik ránk a depresszió, befelé fordulunk, csak az agresszióra kapjuk fel a fejünket, félünk, bezárkózunk, a társadalom atomizálódik.
Van-e megoldás?
Szerintem nem halt ki az emberekből az együttérzés, vágynak a közös élményekre, ahol megtalálják egymást! Erre kell alkalmakat termteni!
Nem tudom láttátok-e a veszprémi kézilabda, a soproni kosárlabda meccset? Jártok-e színházba? Van-e baráti körötök? Ilyen élményben csak ott lehet részetek!
A "kéksulisság" ilyen összetartó erő! Ha együtt vagyunk, nem érdekel a társadalmi depi! Sok kis közösségre van szükség, hogy ezeket az időket átvészeljük! Sőt, mindennek dacára még jól is érezzük magunkat!
Írjatok nekem, kíváncsi vagyok a véleményetekre, és ne felejtsétek: Bodony-május 9!
