Tarján András blogja

A fű nő. A füvet nyírni kell! Az ilyen városi szemüveges fogja az elektromos fűnyírót, nyakába kanyarítja a kábelt és nyír. Természetesen füvet. Nem nagy a kert. Hosszában harminc, keresztben tíz lépés.

A fűnyíró halkan zümmög. Mondom kicsi a kert, közel van mindkét szomszéd. Ki is jönnek, megállapítják, hogy nyírom a füvet. Az egyik elmondja, hogy ő már a múlt héten lenyírta, de már újra kellene. Sok az eső, meg a meleg is. Itt is, ott is elbeszélgetek egy-egy negyedórát. Nincs baj, megvár a fű. Fű? Hát igen, az is van. Meg tyúkhúr, porcsin, kamilla, lándzsás útifű, jó illatú kakukkfű. Nem mindent vág le az eszköz. Ilyenkor, nagy nyögdécseléssel le kell hajolni. Már magasan jár a nap, kezd melegem lenni. Pólót le. Majd mondják, milyen jó színem van, melyik tenger partján nyaraltál? Pedig tengert vagy két éve nem láttam. Talán idén sem. Marasztal a vírus. Minden bajban van valami jó. Szép lesz a kert. Hetente nyírom a füvet, meg a többit.

A szomszédok bementek, mégis akadt társam. Nem szól hozzám, csak követ, időnként félrefordítja fejét és rám néz. Barátok vagyunk. Gondolom, ellenőrzi, milyen munkát végzek. Ha talál valamit fölcsipegeti. Nem fél sem tőlem, sem a zúgó masinától.

Délután párommal ülünk a teraszon, kevergetjük a kávét. Csend, nyugalom, béke. Hirtelen erős zaj támad. Madárvijjogás, madárzokogás. Fekete macska, oson szájában verdeső rigó. A kerítésen kétségbeesett párja (?)

Remélem nem az én barátom volt.

Lassan harminc éve ismerjük egymást. Ő tartja karban a fejemet, kívülről. Eszternek nem kis erőfeszítésébe került, hogy rávegyen, nem szerettem a fodrászatot. Ráadásul, úgy tudtam, Piroska női fodrász. Sörényemet magam mostam, szakállbozontomat ollóval nyírtam. Így ismertek több mint ötven éve.

Csak kísérj el! Idegenkedtem a szagoktól, a rám terített lebernyegtől, a hajmosó táltól. Aztán, ahogy az lenni szokott betörtem. Hathetente rendszeres vendége vagyok Piroskának. Sőt, követjük őt, ahogy az egyik kis belvárosi műhelyből a másikba vándorol. Egy idő után már beszélgettem vele. Szeret beszélgetni, ahogy én is. Kezdetben csak a helyiség tulajdonosának cselvetéseiről, később a családjáról. Kényesebb témákra csak néhány év elteltével tértünk át. Ez a napi politika volt. Hamar konstatáltuk, hogy nem állunk egy platformon. Miközben csattogott az olló, torkomon kapirgált a kés kifejtettem vele homlokegyenest ellentétes álláspontomat. A fentiekből következően az eszmecsere nem vett soha militáns fordulatot. Egy idő után észrevettem, hogy Piroskát érdekli a véleményem, ezért provokál. Engem meg szórakoztatott, meggyőzni ugyan nem tudtam, de gyakoroltam, csiszoltam érvrendszeremet. Odáig fajult a dolog, hogy megajándékoztam akkoriban megjelent könyvemmel, melyet elolvasott és további beszélgetéseink témájává vált. Én mereven ültem a fodrászszékben, ő csaknem nyolcvan évével, ollóját csattogtatva táncolt körülöttem. Boldog voltam nála.

Múlt héten telefonált, hogy megbeszélt randevúnk elmarad, mert a műhelyből kitették a szűrét. A tulaj jobban fizető bérlőt talált. Rögtön hozzátette ő már kitalálta a megoldást, mert nem hagyhatja cserben a barátait. Az alig tucatnyi kuncsaftot. De ő barátoknak nevezett minket.

Várom Piroska telefonját!

   "Béka nől a hasadban"- mondta nagyanyám, amikor egy pohárnál több vizet ittam. Nagyon figyeltem, de nem hallottam a kuruttyolást. Később további intelmek is elhangzottak. "Ne igyál evés közben!" "Levesre nem iszunk vizet." De volt ijesztőbb is. "Vérhast kapsz, ha gyümölcsre vizet iszol." Bezzeg ma! Unokáimat folytonosan unszolom: igyál vizet! Aki a városban jár, szinte elképzelhetetlen egy palack víz nélkül. Zsebben, hátizsákban hordozzák. És ez így van jól! Egészségünkre! Hadd kuruttyoljon az a béka! 

      Nagyon későn, 1962-ben, huszonkét éves koromban tanultam meg biciklizni. Történt ugyanis, hogy az egyetem terepgyakorlatot szervezett a Mátrában, ahol vagy gyalog, vagy kerékpárral lehetett közlekedni. Indulás előtti nap kimentem a Városligetbe a kölcsönzőhöz, gondolván nem lesz ez olyan nehéz. Miután összeszedtem jó néhány kék foltot, beláttam, ez egyedül nem megy. Figyelte szerencsétlenkedésem egy korabeli hobó, és felajánlotta, hogy egy húszasért (!) megtanít. No, azóta tudok biciklizni. Szeretek is! Persze városi forgalomban soha nem próbáltam ki.Az utóbbi hónapokban nagy kedvvel figyelem Budapest elbringásodását. Nagyon tetszik, hogy a hozzám hasonló „kocabiciklistákon” kívül megjelentek, akik munkába, iskolába járásra, ügyeik intézésére használják, sőt pótülésen, utánfutón gyerekeket visznek óvodába, iskolába. Tetszik, hogy valami elkezdődött nálunk is. Persze ez együtt jár azzal is, hogy a közösségi médiában összecsapnak a hívek és az ellenfelek.

Gyakran járok Bécsbe, és még gyakrabban Stockholmba. Mindkét városban fejlett a kerékpáros közlekedés. Ezt jól jellemzi a kerékpárutak hossza. Míg Budapesten ez összesen 187 kilométer, Bécsben 1431, Stockholmban 1140.

Vajon az osztrákok és a svédek könnyebben befogadták a bringásokat? Hiszen tudjuk, az újdonságoktól sokan idegenkednek. Így volt ez a vasúttal, az autóval is a XIX. században és a XX. század elején. A párizsiak az Eiffel tornyot is utálták. Eiffel úgy kapta meg az építésre az engedélyt és a támogatást a várostól, hogy csak ideiglenes látványosság lesz, és húsz évvel az elkészülte után, vagyis 1909-ben lebontják.

A bécsi Ringet én mindig a budapesti kiskörúthoz hasonlítom. Pedig micsoda különbség! Tessék csak belegondolni mi történne, ha a Bajcsy Zsilinszky utat , és a Múzeum körutat egyirányúsítanák,  ahogy ez Bécsben megtörtént a Ringgel 1972-ben. Csak a villamospálya kétirányú. Van hely a kerékpárosoknak, sétálóknak, konflisoknak és a nyugodt, kulturált gépkocsiforgalomnak is.  A kezdet itt sem volt könnyű. Az autósok hosszú ideig tiltakoztak, hogy megnyirbálták jogaikat.

Stockholmban élmény biciklizni. A városi utak jó része sziklák, tavak, erdők között vezet. Fiam munkahelye a belvárosban van. Kertvárosi lakásából 12 kilométert biciklizik, pedig van jó metró összeköttetés is. Lemérte, metróval ötven perc a menetidő, kerékpárral negyvenöt, a zuhanyozással együtt. Persze a munkahelyen erre is van lehetőség.

Stockholmban minden korosztály biciklizik. Ahol nincs kerékpárút, ott az úttesten, biztonságosan, mert az autósok partnernek tekintik őket. Úgy vannak vele, hogy ma autóval megyek, mert úgy célszerű, de holnap én is biciklire ülök. Nincs dudálás, leszorítás. Svédországban hosszú a tél, ezért ott mindenkinek van téli kerékpárgumija.

Egy idős úr elmondta, hogy Stockholmban se volt mindig ilyen fejlett az infrastruktúra, civilek kezdtek lobbizni érte az önkormányzatnál. Mikor a döntéshozók látták, milyen mértékben nő a biciklisek száma, megtörtek. Azóta is mindenki küzd a maga helyéért a forgalomban.

A biciklizés a városi közlekedés leggyorsabb módja, ami kiküszöböli a dugót és a közösségi közlekedés problémáit. A biciklizés a leggyorsabb, az autó átlagsebessége kevesebb, mint fele a kerékpározással elérhető átlagsebességnek. A kerékpáros közlekedés kiküszöböli a megállóktól-megállóig gyaloglással töltött időt.  Nem beszélve arról, hogy nem fogyaszt benzint, erősíti a szervezetet.

Jelenleg a Nagykörút a botránykő. Az autósok visszakövetelik a két sávot, és arra is hivatkoznak, hogy így a kerékpárosok sokkal több mérgezett levegőt szívnak be. Bécsben és Stockholmban meggyőződtem róla, hogy létezik békés egymás mellett élés. Ehhez persze be kéne látni, hogy nem mindig kell autó a fenekünk alá.

A budapesti tiltakozások mögött gyakran sejtek politikai érdekeket. Csak nem az a baj, hogy ellenzéki a főpolgármester?

 Kellemes vasárnapi kirándulás következett. Näsbyt egy óra alatt értük el, nagyrészt autópályán. Svédországban nincs autópályadíj, a benzin persze nem olcsó.

Első úti célunk Taxinge slot, vagyis egy kastély, mely a hatalmas Mälaren tó egyik öble mellett húzódik meg. A tó kelet-nyugati irányban 120 kilométer, így eljuthattunk volna hajóval is, Stockholm központjából, úgy mintegy három órás lett volna az út, és négyünknek oda-vissza csaknem 1500 koronába (cca 45000 forint) kerülne. Nagy területen több épületből áll a kastély. Első említése 1281-ből való. A történelem során sokan birtokolták, egyik családtagról szállt a másikra. Néhányan királyi adományként kapták. Jellemző, hogy kezdetektől valamennyi tulajdonosa a mezőgazdálkodást helyezte előtérbe. Aztán volt, akinek ez sikerült, de többen belebuktak. Mintegy száz éve a lótenyésztés került előtérbe. Nemcsak láttuk a pacikat, hanem meg is simogathattuk a békésen legelésző állatokat.

Ezután következett a különleges gasztronómiai élmény. A kastély tulajdonosai haladva a korszellemmel vendéglátásra adták a fejüket. Van itt konferenciaterem, ajándékbolt, könyvtár, étterem és cukrászda is. Megmondom őszintén, ahogy beléptünk nem tudtuk merre fordítani a fejünket, a sok édesség láttán. A gyönyörű cukrászda kertjében, a tó partján kávéztunk, természetesen süteménnyel. Ezt olvastuk az étlapon: „A sütiasztal évszakonként és idővel változik. De soha nem tartalmaz kevesebb, mint 65 különféle fajtát.” Na, nézzük: Csokoládé és kókusztorta, áfonya mazarin, bogyó levelek faszén krémmel (?), császári torta, édesgyökér hab labda, kardamomos áfonyatorta, málnás, almás, barackos finomságok és természetesen princess torta. Na, jó nem csigázlak benneteket tovább. Inkább induljunk!

      Megkerültünk egy öblöt, és máris Mariefredbe  (latin, jelentése Mária béke) értünk. Tudniillik az itteni kolostorban karthauzi szerzetesek éltek a XVI. században, amíg a reformáció nem győzött Svédországban. Az alig négyezer lakosú városkában vasúti múzeum is található. Kisvasútja kedvelt turisztikai célpont. Sajnos csak a próbajáratot láttuk, mert még nem indult meg a nyári üzem. Egyik másik kis kocsiba felmászhattunk, de nem vitt sehova. Vannak nevezetes szülöttei is a településnek. Mikael Samuelsson , az NHL volt hivatásos jégkorongos játékosa, aki Stanley Cup-ot , az olimpiát és a világbajnokságot is nyert. Dolph Lundgren színész, akit a Rocky IV.-ből ismerhetünk, ő volt Ivan Drago kapitány.

Ha a vonat még nem megy, a hajó drága, utazzunk tovább a Volvóval, kedvenc svéd városomba, Uppsalába.

Igyekeztünk, hogy korán érkezzünk, bár időmilliomosok vagyunk, hiszen májusban tizenhat órán keresztül süt a nap. Megálltunk a kis Fyris folyó partján, amelyet sok kis kávézó szegélyez, főleg fiatalok ültek ki a fűben, ki pokrócon. Uppsala a fiatalok városa, világhírű egyetemét 1477-ben alapították.

                  Mint sok más helyen Európában, itt is sokáig a vallás befolyásolta az emberek életét, a történelem menetét. A skandináv mitológia az északi germán népek, svédek, dánok, norvégok és izlandiak közös (kereszténység előtti) hitvilága. Úgy tartották, hogy miután az istenek a káoszból létrehozták a világot, ezt követően nem sok figyelmet fordítottak rá.  A 11. század folyamán lett a kereszténység a svéd királyság első vallásává. A 16. század során Gustav Vasa Svédország függetlenségéért küzdött, szembeszállva a Kalmar-unió felélesztését célzó dán kísérletekkel. Vasa a katolikus egyházzal is szembekerült, és megalapította a svéd evangélikus egyházat.

Ezt csak azért említettem meg röviden, mert Uppsalában ezek a változások nyomot hagytak. Tudniillik, a régi, vagy Ó-Uppsala, a mai várostól, mintegy öt kilométerre északra feküdt. Ez az un. pogány időkben az ország központja volt. A város több mint ötven évig ellenállt a keresztény hittérítésnek, de végül elfoglalták, és a pogány templomot lerombolták. Ma népszerű kirándulóhely múzeummal, templommal, mini-skanzennal és viking kori sírdombokkal. Katolikus templomot építettek, mely később leégett, így az új, ma is látható székesegyházat már a mai „új” Uppsalában építették fel. A csaknem nyolcszáz éves templom az országban a legmagasabb. Olyan hosszú, mint amilyen magas (118,7 méter). Ma svéd evangélikus templom.

Az uppsalai egyetemen tanított a XVIII. században hosszú évtizedekig Carl von Linné, Linné Károly, természettudós, orvos és botanikus, akit én Karcsi barátommá fogadtam. Legnagyobb tudományos teljesítménye, hogy megalkotta a modern tudományos rendszerezés alapelveit, a rendszerezés kategóriáit és kidolgozta a modern tudományos nevezéktant, az élőlényekre alkalmazta a kettős elnevezést tudományos névként. Így lettünk mi emberek bölcsek (Homo sapiens). Van a városban Linné étterem, cukrászda, utca, tér, múzeum, és Linné kert. No, ez az én kedvenc helyem! A rendszertani kert bejárata mellett szoktam találkozni vele.  

Este haza indultunk Stockholmba. A kocsit le kellett adni a lakásunkhoz legközelebb eső telephelyen. Mikor odaértünk, a hely már zárva volt. Hol hagyjuk? Hová tegyük a „kulcsot”? Úgy döntöttünk, hazavisszük, csak nem hagyjuk őrizetlenül az utcán. Legfeljebb még egy napot ki kell fizetnünk. Reggel, nyitásra ott voltunk. Nagyon kedvesen, mosolyogva elmagyarázták, hogy a kerítés mellett kellett volna hagyni, és a kulcsot a kapura szerelt postaládába kellett volna dobni. Na, ez is Svédország! Plusz díjat nem kellett fizetni.

Úticélunk Jönköping. Május másodika van, kicsit borongós az idő, néha szemerkél az eső. Az autóban kellemes meleg, halk zene szól. Jönköping Stockholmtól délnyugatra a Vättern tó déli csücskében található. Végig az E4-es úton, több mint 320 kilométer. Tehát a mai penzum közel lesz a hétszázhoz. Ennek megfelelően korán indulunk, és felszerelkezünk enni és innivalóval. Szombat van, a háromnapos ünnep második napja. Ennek megfelelően alig van forgalom az autópályán.

Mielőtt Jönköpingbe érnénk, letérünk a főútról, hogy meglátogassuk Forserumot, ahol a gyerek itteni egyetemi éve alatt lakott.

A keskeny út erdőn át vezet, a fák közt valami fehéret látunk. Rögtön meg akarjuk állapítani, milyen növény virágzik ilyen dúsan. Amikor lassítok, már látjuk, hogy ezek bizony májusi hófoltok.

Az erdő szélén kis település Vireda, melynek sok évszázados templomát csodáljuk meg. Eredetileg fából építették, később több átépítés során kővel erősítették meg. A tetőt, mintázatokba rakott zsindely borítja. A templom mellett iskola, játszótér, és egyszerű régi temető. Az eredeti templomot a 13. században építették. Fennmaradt írások bizonyítják, hogy 1322-ben már a viredaiaknak volt lelkészük. Azt olvastam Pallas nagylexikonában, hogy a templomban kialakított hagioszkop a szentképek vetítésére szolgáló bűvös lámpa volt. Meglátásom szerint ezek apró ablakok voltak, melyeken át a szentképekre vetült a külső fény. Az egyik ilyen ablakocskának különleges szerepe volt a viredai templomban, mögötte ültek a fertőző betegek (akkoriban elsősorban lepra), hogy ők is részt vehessenek a miséken, de ne terjesszék a betegséget. Lám 800 évvel ezelőtt is működtek a karantén szabályok. A 19. században fölvetődött, hogy lebontják a templomot, és újat építenek. Szerencsére ezt elvetették, inkább felújították. 225 hívőt tud befogadni, állítólag nagy ünnepeken megtelik a szétszórt település lakosságával. Most itt egy teremtett lélekkel sem találkoztunk.

 Irány Forserum! Fél óra tavak, erdők, sziklák között, megérkeztünk. Fúj a szél, és meglehetősen hideg van. Az amúgy, barátságos település 2000 lakosú, már az 1330-as években említik, Parochia Forsarum néven. Néhány éve, amikor először jártunk itt esteledett, és minden ház ablakában lámpa égett. Jelezték a vándornak, hogy benn jó meleg és barátság fogad. Ezt a szokást itt Budapesten is átvettük. Ablakunkban, azóta kis lámpa ég. Említettem, hogy fiúnk az egyetem éve alatt itt szállt meg. Bemutatott a háziasszonynak, előkészített szoba várt minket. Két nap múlva, hazautazásunkkor rendezni akartuk a számlát, ám az asszony közölte, hogy az ő diákja szüleitől nem fogad el pénzt. Hát ilyenek a „hideg”, „távolságtartó” svédek! Megnéztük a házat, aztán a kocsi csomagtartójából, vacogva „megebédeltünk”.

Még fél óra és megérkeztünk Jönköpingbe. Azt írja a wikipédia, hogy Svédország egyik legfontosabb kereskedelmi központja. Mintegy 100 000 lakosával az ország kilencedik legnagyobb városa. Városi rangot 1284. május 18-án kapta meg Magnus Lådulas királytól, aki ebben az időben a Vättern  tó legnagyobb szigetéről, Visingsöről uralta az országot. A történelem során sokat szenvedtek, elsősorban a dánoktól, akik sokáig uralták Dél Svédországot. A várost, a 16-ik századbeli megerősítése előtt néhányszor kifosztották és felgyújtották. Ma híres egyeteme mellett Svédország egyik logisztikai központja. Számos vállalat központi raktára található itt (IKEA, Electrolux és Husqvarna). A város híres szülöttje Dag Hammarskjöld, svéd Nobel-békedíjas diplomata, az ENSZ második főtitkára.

 Az egyetem természetesen zárva. Az ablakok mögötti könyvtárban szorgalmas diákok tanulnak. Megpróbálkozunk bejutni egy tíz évvel ezelőtti belépő kártyával. Noná, hogy már nem működik! Így csak kívülről járjuk körbe a modern épületegyüttest.

A város is csöndes, itt egy kis nosztalgia a kávézó, ahol egy évtizede olyan jót beszélgettünk. Bár elég hűvös májusi szél fúj, megnézzük a tóparti kikötőt. A Vättern Svédország második legnagyobb tava, felszíne háromszorosa a Balatonénak. Mélysége, egyes helyeken eléri a 128 métert. Benne sügér, csuka, fogassüllő, pénzes pér, menyhal, lazac, és sebes pisztráng él. A tónak hat szigete van, melyeket komppal lehet megközelíteni.

 A gyufáról minden magyar embernek Irinyi János jut eszébe, hiszen legalábbis így tudjuk, ő fedezte fel. Senki ne keseredjen el, ő talált megoldást arra, hogy a gyufa ne robbanjon, biztonságosan, zajtalanul lehessen használni. Tíz évvel Irinyi felfedezése után két testvér Johan és Carl Lundström gyufagyárat alapítottak Jönköpingben. 1855-ben a Lundström testvérek a párizsi világkiállításon mutatják be biztonsági ötleteiket és nagy sikert aratnak. Díjakat és érmeket nyernek. Ők készítettek elsőnek gyufásdobozt. Kezdetben a gyárban dolgozók fele gyermek volt, hiszen nekik sokkal kevesebbet kellett fizetni. A XIX. század végétől gépek váltották fel a kézi munkát. A múlt század nagy gazdasági válsága alapjaiban rendítette meg a gyárat. Valamikor az 1970-es években zárták be. Ma szépen helyreállítva bárok, kávézók és múzeum működik itt. Sajnos szinte minden zárva volt. Itt jutott eszembe, hogy nagyapám ragaszkodott a svéd gyufához.

   Gränna bár csak alig több mint kétezer lakosú település, és Jönköpingből irányítják, gazdag történelme okán kiérdemelte a város elnevezést. A Vättern partján hegyektől övezve található. A parkolóba is meredek út vezet. Minket leginkább a vörös és fehér polkagris érdekelt. Ez egy édesség, melyet már a grännaiak stockholmi boltjában megismertünk. A sok-sokszínű és formájú cukorka gyártását megszemlélhettük a kis manufaktúrában. Fel is tankoltunk alaposan! A Gränna Múzeumban barátságos jegesmedve (sajnos kitömött) fogadott, és egy eredetileg hidrogénnel töltött ballon. A város szülötte Salomon August Andrée, aki 1897-ben két társával megkísérelte az Északi sark elérését ballonjukkal. Útjukat támogatta II. Oscar király és Alfred Nobel is. A sarki vihar földre, illetve jégre kényszerítette őket. Vadászattal egészítették ki élelmiszerkészletüket. Állítólag ez lett a végzetük, a jegesmedvehúsban található fertőző anyag mérgezte meg őket. Ingenjör Andrées A sas repülése című regényben emlékezett meg róluk 1967-ben. Mi mindenesetre éhesek voltunk, és jóízűen megettük maradék szendvicseinket, hiszen még háromszáz kilométer várt ránk hazáig.

Västeras

Az utat felváltva fenyő és nyírfaerdők szegélyezik. Ahol az erdő megszakad nagy kiterjedésű szántóföldek zöldellnek, hiszen május van. A szántóföldeket sok helyen kisebb, nagyobb szikla teszik változatossá. A táj, itt Dél-Svédországban alapvetően sík. Ezt nevezik Skanénak. Ez egy a jégkorszakban létrejött síkság, mely Dániában folytatódik. A jégkorszaki jég csiszolta laposra, a sziklák az úgynevezett vándorkövek, melyeket a jégtakaró görgetett maga előtt, aztán a jég elolvadt és a kő ott maradt. A mélyedésekben sűrűn csillannak meg a kék, hidegvizű tavak. Ezek legnagyobbika a Mälaren tó, melyet utunk során gyakran keresztezünk. A Mälaren a harmadik legnagyobb tó Svédországban a Vänern és Vättern tavak után. Nyugatról kelet fele húzódik, és a Balti-tengerbe ömlik Stockholmnál. Stockholmtól nyugatra helyezkedik el, azonban legkeletibb öble benyúlik Stockholm központjáig, ezt Riddarfjärden-nek (Lovagok öble) hívják. A tó 120 kilométer hosszú, mélysége hatvan méter körüli. Sok-sok ága boga van.Útitársaim folyamatosan rénszarvasokat kerestek, de csak őzeket és nyulakat láttak. Később megtudtuk, hogy vadon már nagyon kevés él, azok is északon. Pedig valamikor Magyarország területén is éltek mintegy 10 000 évvel ezelőtt, az utolsó jégkorszakban. A megtalált csontleletek azt bizonyítják, hogy az Északi középhegység területén az ősember vadászott a rénszarvasra is. Ha valaki ma szeretné látni őket, menjen el a Miskolci Állatkertbe, ahol találkozhat Audreyjel és párjával. Barátságosan fogadják a látogatókat.

  Västeras a Mälaren egyik északi öblénél található. Másfél óra alatt értünk oda. Egy nagy park közelében álltunk meg. Séta közben a parkban az egyik tölgyfán kis házikót pillantottuk meg. Hogyan lehet oda feljutni? Ki lakik ott? Jobban megfigyelve, láttuk, hogy a házikóból vastag kötél lóg a földig. - No, ez nem nekem való - állapítottam meg. Már testnevelés órákon sem volt kedvencem a kötélmászás. Jobban megfigyelve, felfedeztünk egy kötélhágcsót is. A västerasiak kedvelik ezt a helyet, fönn piknikeznek, gyönyörködnek a tájban.  Mikael Genberg  svéd szobrászművész tervezte, 1998-ban épült, 13 méter magasan. Az építmény különlegessége, hogy nem szögekkel rögzítették azt a fába, hanem huzalokat feszítettek ki, melyek egyenként másfél tonnát bírnak el. Apró mérete ellenére a szoba mellett van benne konyha és van verandája is. A felszereltség a méretéhez mérten nagyon szerény: egy 120 cm-es ágy, néhány edény, könyvek, 10 liter friss víz és egy száraz wc. Kárpótol azonban a park és a madárcsicsergés áprilistól októberig.

Västerås egyike Svédország és Észak-Európa legrégebbi városainak. Itt ömlik bele a Svartån folyó a Mälarenbe. 1527-ben I. Gusztáv itt hívta össze az svéd országgyűlést. Ekkor született meg a döntés mely szerint meg kell szüntetni a katolikus egyház hatalmát és Svédországot protestáns országgá kell változtatni.

A város beceneve Gurkstaden (Uborkaváros), mert több száz éve itt termelik a legtöbbet a svédek  kedvelt zöldségéből.

A város felhőkarcolója a "Skrapan" pedig Svédország legmagasabban található koktélbárjának, a Sky Barnak ad otthont. 2017-ben itt rendezték a Power Big Meet ahol a nagy teljesítményű autók tulajdonosai találkoztak. Ha két évvel később jövünk, mi is benevezhettünk volna.

Örebro

Egy órás kellemes autókázás után értünk Örebroba. Megebédeltünk hozott szendvicsinkből a folyó menti parkban. Most is az az ismerős érzés lett rajtam úrrá, amit egy soha nem látott helyen szoktam megtapasztalni. Kicsit elveszett vagyok, hiszen minden ismeretlen. Ezt fokozza, hogy nem beszélem a helyiek nyelvét. Persze, gyorsan leküzdöm, hiszen számtalan országba vittem már tanítványaimat az elmúlt évtizedekben. Ott és akkor magabiztosságot kellett mutatnom, hiszen mindenki tőlem várta az útmutatást. Ez persze most más, a családdal vagyok, fiam félig már itthon van, és rendkívül jól tájékozódik. Így kissé elengedhettem magam. Könnyítette a helyzetet, hogy a svédek, nagyon egyszerű eszközökkel, segítik a tájékozódást, és jól beszélnek angolul. Erre jó példa, hogy találkoztunk az itt élő kevés koldus egyikével, aki miután észrevette, hogy nem vagyunk svédek, könnyedén Shakespeare nyelvére váltott.

  A város nevezetessége az Örebro kastély, melyet körülölel a Swarton folyó. Ennek kettős jelentősége volt a történelem során, kereskedelmi és hadászati. Régen élénk hajóforgalom volt a folyón, hajók szállították a városba távoli vidékek termékeit. Hadászati fontosságát megérthetjük, ha Svédország viharos történelmi múltját megismerjük. Itt csak annyit említek, hogy sok alkalommal álltak háborúban Dániával, és Oroszországgal is, és mint tanulmányainkból ismerhetjük a hadiszerencse forgandó. Azt mondják, hogy az első építő Birger jarl volt, aki 1240-ben harcolt a Novgorodia  (egyszerűsítve: oroszok) ellen. Utánanéztem, 26 alkalommal háborúztak egymás ellen a XII. XIII. században.  Az eredeti kastély egy része napjainkig fennmaradt. Birger Magnusson a királytól kapta a jarl (fejedelem) címet, a háborúzáson kívül nagy érdemeket szerzett Stockholm felépítésével. A hatalmas reneszánsz stílusú kastélyt többször bővítették, felújították. Egy időben börtön, és fegyverraktár is volt. A kastélyban jelenleg helytörténeti múzeum, iskola, szálloda és egy kávézó található. Sajnos csak az udvarra jutottunk be, mert csak június elsején nyitott. De így is megcsodáltuk a három méter széles, hét méter magas falakat.

  A belváros felől rezesbanda hangját hozta a szellő. Mondtam is a feleségemnek, hogy téged köszöntenek a születésnapodon, hiszen május elseje volt. És, valóban különféle szervezetek vonultak egyenruháikban a főutcán. Éva be is állt a vonulók közé. Egy nagy téren valódi majálist tartottak, annak minden tartozékával. A svédek szeretnek enni, inni, de főképp enni. körülnéztünk a sátrakban. Volt természetesen hot-dog svéd módra: hagyományos kifli+virsli, a tetején 2 gombóc krumplipürével, némi majonézes ráksalátával és pirított hagymával. Imádják az édességeket. A fika szó azt jelenti náluk, kávézni, de a kávé mellé jár a szendvics vagy a sütemény is. Rengeteg süteményt esznek. Ilyeneket: kanelbulle (fahéjas csiga), prinsesstårta (hercegnő torta-mandulakrém, tejszínhab), pepparkakor (mézeskalács), semla (zsemle formában, mandulapaszta, tejszínhab, kardamonnal ízesítve).

Jóllakva, énekelve repesztettünk vissza Stockholmba.

Kezdődik!

Az egész úgy kezdődött, hogy a gyerek Svédországba költözött. Persze volt ennek előzménye, egy évig ott járt egyetemre, és amikor hazajött kijelentette, hogy ő ott akar élni. Olyan gyerek, aki hisz magában, és amit elhatároz, azt meg is valósítja. Nem nagyon akartuk eltántorítani ettől az elhatározásától, mivel néhány napot az egyetemi év alatt vele töltöttünk, és úgy éreztük ott lehet élni, és nincs is olyan hideg. Szóval, vagy nyolc éve talált egy stockholmi állásajánlatot. Azonnal kiutazott, fogadták, és az interjú végén közölték vele, hogy azonnal munkába állhat. Azóta gyakori vendégek vagyunk nála.

Miután töviről-hegyire megismertük Stockholmot elhatároztuk, hogy körülnézünk „vidéken” is. Hogy három nap alatt minél többet lássunk autót béreltünk.

Autóbérlés

                                                 Kedves fiatalember fogadott Stockholm központjában, miután látta, hogy a svéd nyelv megoldhatatlan kihívást jelent számomra könnyedén angolra váltott. Én természetesen felkészültem egy halom igazolvánnyal, magyarországi tapasztalataim ismeretében, de ő csak a bankkártyát kérte, hogy érintsem a terminálhoz. Azonnal a kezembe nyomott valamit, és mutatta, hogy melyik ajtón jutok el a mélygarázsba. Szerettem volna, ha egy aranyos kis SAAB lenne az útitársunk, de sajnálatomra csak Volvoval szolgálhattak. Leértünk a harmadik szintre, ahol egy hatalmas jármű (talán XC) fogadott. Mikor beültünk kezdtem ismerkedni a kezembe nyomott valamivel, ami egyáltalán nem hasonlított egy kulcsra. Egyáltalán nem volt kulcsformája, inkább kártya. Tanakodtunk mitévők legyünk vele? Természetesen a gyerek oldotta meg a helyzetet, rámutatott egy nyílásra a műszerfalon. Bedugtam a kártyát és a hatalmas sok száz lóerős motor duruzsolni kezdett. Na, akkor induljunk! Három szint fölfelé, a világ legkeskenyebb szerpentinén. Még egy akadályt kellett leküzdeni, sűrű gyalogosforgalomban a járdán elérni az úttestet. Svédországban nem a gyalogosok előzékenykednek az autókkal, éppen fordítva. Út közben ismerkedtünk, a Volvo, meg én. Egyre több dolgot fedeztünk fel. Például a szélvédőn színes ábrák jelezték, ha túl közel merészkedtem az előttem haladóhoz, ha valaki meg akart előzni, de azt is hogy megérintettem a középvonalat. Fiam mobiltelefonját vezeték nélkül csatlakoztatta a kocsi hangtechnikai rendszeréhez, így egész úton kellemes zenét szolgáltatott. Szerintem három nap alatt rájöttünk a beépített szolgáltatások tíz százalékára.

Az autó nagyon gyors volt, ezt szívesen ki is próbáltam, de figyelmeztettek, hogy a svédek lenézik a folyton előzgetőket. Úgy gondolják, aki így vezet az valószínűleg anyagilag nincs túl jól eleresztve, hiszen állandóan a dolgáért rohan.

 Nagyon tetszett, hogy az utak mentén különféle állatokat ábrázoló táblák vannak. Különösen sok a jávorszarvasos. Svédországban 400 000 jávorszarvas mászkál szabadon. Ő az ország nemzeti büszkesége. Őkelme, ha felnő akár három méter hosszú, és két méter magas is lehet. Súlyuk elérheti a 7-800 kilogrammot. Mivel lassú, gyakran bóklászik az úton. No, erre figyelmeztetnek a táblák, nem lenne jó összeütközésbe kerülni velük. A rénszarvas, Mikulás szánhúzója, jóval kisebb, csupán 150-180 kilogramm.

   Szóval megszerettük a „kis” autót. A végén elmesélem, hogyan váltunk meg tőle. No, az se volt semmi!

Természetesen folytatjuk!

Vitéz nagybányai kormányzói beiktatásának 100. évfordulóján, március elsején, Budapesten három fehér lovat vezettek körül, mögötte néhány százan követelték a volt kormányzó díszpolgárrá avatását, és köztéri szobrának felállítását. Eltekintve attól, hogy az a bizonyos fehér lovas bevonulás, a darutollasok élén, már az előző év novemberében megtörtént, ez márciusban is nagyon jól mutatott. Tekintsünk el attól is, hogy a Magyar Királyság kormányzója nem sokkal később tűzharcban kergette el a királyt.

Sokkal érdekesebb, ahogy a rendezvényen szó esett, a szintén idén száz éve aláírt trianoni békeszerződés, eltörlésének javaslata. A főszónok Toroczkai László megfenyegetett mindenkit, hogy aki az általuk benyújtandó törvényjavaslatot nem fogadja el, az külföldi érdekeket szolgál, és egyben hazaáruló. Toroczkai logikája kristálytiszta. Horthy kormányzóságának évtizedei a reváns vágyának jegyében teltek, és hajlandó volt csatlakozni Hitlerhez, hogy fehér lován Kolozsvárra és Kassára bevonulhasson. Hogy mi lett ennek az ára, azt mindannyian tudjuk. De mai követőinek bizonyára ez az ár is megérte, netán megérné.

Azonban van egy bökkenő! Trianon már nem vesztheti hatályát, mert már rég érvénytelen. Egészen pontosan 1947. február 10. óta, amikor Magyarországgal aláíratták a II. világháborút lezáró párizsi békeszerződést. A Mi Hazánk párt ezt is eltörölné? Kinek üzenünk majd hadat?

Közben a kormány egyre mélyebbre ássa a Trianon árkot az Alkotmány utcában.

Sok gondolat kavargott bennem, ahogy Torino felé közeledtünk. Ferihegy, Milano-Malpensa, autóbusz. A fapadoson azon töprengtem vajon igazi olasz város-e? Itt élt harminckét éven át Kossuth Lajos. Vele kapcsolatban mindig fenntartásaim voltak, az árvák pénze, asszonyruhás szökése, és Görgey miatt is. Csodáltam szervezőképességét, de nem volt jó véleményem róla kompromisszumképtelensége miatt. Azért elhatároztam, hogy ellátogatok a Via dei Mille 22-ben található lakásához, és a téren található szobrához.

Meccsre, Juventus meccsre, mentünk fiammal és unokámmal. Ez megvolt (győzött a Juve), de mivel először jártam a városban sok mindenre voltam kíváncsi. Torino sokszor cserélt gazdát. Többször tartozott Franciaországhoz, de a Szárd Királyság fővárosa is volt. Az olasz egység létrejötte előtt Szardíniával, Savoyával, Piemonttal képeztek önálló országot.

Vasárnap lévén a Torino ünnepi arcát mutatta. Az árkádok alatt kávét, csokoládét ittak a torinoiak. Meg persze mi. A városban utcai futóverseny zajlott. A cél és a rajt a királyi palota előtti hatalmas téren volt.

   A Savoyai-uralkodóház palotáját a 16. században emelték, és 1993-ban az UNESCO is a világörökség rangjára emelte. Szimbolikusan ez Torino szíve. A palotához tartozik az a kápolna is, amelyben a Torinói Lepel kapott helyet. A Királyi Palota (Palazzo Reale) jelenlegi belső terei azt tükrözik, ahogyan az uralkodók a 18. században éltek

A Savoyai-ház jelentős birtokokkal rendelkezett Európának ezen a részén, Torinóba pedig Emánuel Filibert herceg döntése alapján került az uralkodói székhely az 1500-es évek második felében. Szintén ő volt az, aki a torinói leplet 1578-ban Chambery-ből átszállíttatta Torinóba. A Savoyai-ház meghatározó szerepet töltött be az egységes olasz állam megszületésében is. Magyarországon is elismerést vívott ki az egyik családtag, Savoyai Jenő, aki nagy szerepet vállalt a törökök legyőzésében és kiűzésében előbb Budáról, majd az országból is. A Savoyai ház alapítója bizonyos Humbert volt 970 körül. A dinasztiából utolsóként II. Umberto olasz király uralkodott (1946), akit az Olasz Köztársaság létrejöttekor lemondattak.

Torino másik labdarúgócsapata a Torino FC (Grande Torino). A negyvenes években ötször nyerték meg a a Serie A-t. A csapat legnagyobb tragédiájával kapcsolódik a királyi várhoz. 1949. május 4-én Lisszabonból a csapatot szállító hazatérő repülőgép a város határánál található Superga hegynek ütközött, valamennyien szörnyethaltak. Az áldozatokat a királyi palotában ravatalozták fel.

Torino igazi olasz város! Legközelebb Torino közlekedéséről, és a torinoi lemezboltról írok,

A napokban hallottam a piacon, két nő beszélgetett: ez is csak egy fideszes krumpli. Bevallom először szellemesnek találtam, és jót mosolyogtam. Aztán elgondolkoztam, lehet, hogy egy szegény embert pár kiló krumpli megment néhány napi éhezéstől.

Nagyon sok helyen a választások előtti fideszes kampány alamizsnaosztásról szólt. Idős emberek cipelték haza az adományt, melynek célja a szavazat megszerzése volt. Úgy gondolták az adományozók, hogy ezzel feledtetni lehet az elmúlt években megspórolt szociális munkáját, és az egészségügyi hiányosságokat, az emberséget.

Lakóhelyemen, ahol születtem, és élek a mai napig szintén van akció. Az önkormányzat szervezi. Most éppen zöldség-gyümölcs akció. Akinek van partnerkártyája utalványt kap és azt levásárolhatja. Krumplit is vehet, de ha úri kedve úgy diktálja ananászt, datolyát szóval, amit akar. Mennyivel elegánsabb ez! Mennyivel emberségesebb! Ja, hogy ne felejtsem, nem a választást megelőző kampány része, hiszen az akció november ötödikén indul. A partnerkártya sem valami csókosoknak járó juttatás. Minden 18 éven felüli kerületi lakos megkaphatja, ha igényli.

A 13. kerület polgármestere 15 éve dr. Tóth József, aki most is egyedülálló eredményt ért el, a szavazók 81,91 százaléka öt választotta. Csapatának tagjai valamennyi egyéni választókerületet megnyerték.

Mert itt folyamatos kampány van! Ha kampánynak lehet nevezni azt az odafigyelést és törődést, amit a kerület lakosai nap, mint nap tapasztalnak. A képviselők nem csak a fogadóórákon, hanem a facebookon is fogadnak. Egyedülálló, hogy a kerületi rendelőben a lakosság rendelkezésére áll a legkorszerűbb CT és MR vizsgálati rendszer. Az idősekkel való törődés folyamatos. Az óvodák korszerűek. Az önkormányzat, annak ellenére, hogy az állam elvette, folyamatosan segíti az iskolák munkáját.

Szeretem a paprikás krumplit, meg a krumplis tésztát (mi grenadírmarsnak mondjuk)! Megyek is a Lehelre, veszek két kiló krumplit.

  Beke Kata 1993-ban megjelent könyvének címe jutott eszembe a választás vasárnapján este. Aztán reggelre csökkent az eufória, és a rémület is. Tudom, hogy ez magyarázatra szorul. Vegyük először az eufóriát! Megnyertük Budapestet. Megnyertük a kerületek többségét. Elesett a NER számára Miskolc, Pécs. Szegedet, Hódmezővásárhelyt, Budaörsöt megtartotta az ellenzék. Sok jó ember nyert. Elsősorban Karácsony Gergelyt említeném. Hiába volt a karaktergyilkosság, a kamu jelöltek indítása, a tarlósi bömbis akció. Növelte örömömet, hogy budai kerületekben is győzött ellenzék. Hozzám legközelebb Pikó András győzelme áll. Nagy egzisztenciális kockázatot vállalt, amikor egy pénteken magára hagyta Pálinkás Szűcs Róbertet délelőtti klubrádiós műsorában. Rendkívül imponáló módon épített közösséget Józsefvárosban. Lelkes csapatával mindenhol ott voltak a kerületben. Érezték ezt ellenfelei is. Példátlan módon rendőrségi akcióval próbálták ellehetetleníteni munkájukat. Később pedig lekapcsolták az áramot egy kampányeseményen, pont mielőtt Pikó András színpadra lépett volna. Na, innen eredeztethető a rémület.

Ahogy írtam, reggelre ez is csökkent. De miből fakadtak az örömömet beárnyékoló sötét gondolatok? Orbán a választási eredmények tudatában a Bálna zárt ajtói mögött azt mondta, hogy „A mai napon a fővárosiak másképp döntöttek. Ezt tudomásul vesszük, és annyit tudunk mondani, hogy mi készen állunk az együttműködésre.” Ugyanakkor ne felejtsük el nagy mondását 2017-ből: „Ne figyeljenek oda, arra amit mondok, egyetlen dologra, figyeljenek, amit, csinálok!” Vannak jelek, amelyek azt mutatják, hogy ezt a tudomásulvételt, és együttműködési készséget ne vegyük készpénznek. Kedden az Index tudósítójának Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter már azt találta mondani, hogy „Vannak kerületek, ahol különösen méltánytalannak érezzük az eredményt; olyanok, mint például a VIII., ahol megérdemelte volna a kormánypárt, hogy örökös polgármestert adjon”. Kósa Lajos, a Fidesz önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke pedig így értékelt: a fővárosban a főpolgármester-választást a Budapesten élő külföldiek döntötték el.

Az eufórián, és a riadalmon túl hatalmas lehetőség került az ellenzék kezébe. Maga a választás, és az eredmények tanulságul szolgálnak, és lehetőséget adnak arra, hogy 2022-ben a parlamenti választásokon visszatérjünk a liberális demokráciák sorába. Legyen ismét Magyar Köztársaság! Élni a lehetőséggel! Az ellenzéki önkormányzatok demokratikus, korrupciómentes működése példát adhat. Felébresztheti a vágyat azokon a településeken is. ahol félelemből, kicsinyes érdekekből, kényelemből ma még másként szavaztak. Ne felejtsük el azt sem, hogy a most összeállt pártok megpróbálják saját érdekeiket érvényesíteni a megnyert városokban. Ezt a veszélyt csak úgy lehet elkerülni, ha az előválasztások példáján tanulva az új polgármesterek minél nagyobb kör véleményét kérik ki a fontos döntéseknél.

Ne felejtsük el, hogy nem csak a kormányzat, hanem az önkormányzatok többsége is Fidesz vezetésű. Fontos, hogy halljanak, értesüljenek a választópolgárok az ellenzéki vezetésű önkormányzatok eredményeiről. Ez a mai médiaviszonyokat ismerve, nem lesz egyszerű. A következő három év sorsfordító lehet, ha okosan, sok munkával, korrupciómentesen megyünk előre. A kormány kezében a törvényhozás. A demokratikus intézmények szétrombolva. A tájékoztatás csaknem egésze a Fidesz kezében van. Az ellenzéki önkormányzatok sokszínűek. Ha nem élünk megfelelően ezzel a lehetőséggel, akkor a vasárnapi sikerek csak gyertyalángok a sötétben, és még sokáig várhatunk a Magyar Köztársaság visszaállítására.

Szeretjük Olaszországot. Az elmúlt években sok táját bejártuk. Ma már nyuggerként inkább pihenni megyünk az Adria partjára, egy csöndes kisvárosba. Ez nekünk is megfizethető, hiszen hozzánk hasonló idősek és kisgyerekesek nyaralnak itt, az alsó középosztályból. Évtizedes barátaink is közülük kerülnek ki. Témáink a család, a főzés, az időjárás. Hosszú órákig tudunk együtt „főzni” a tengerparton. Némelyikükkel év közben is tartjuk a kapcsolatot, hála a facebooknak. A politikai témákat automatikusan kerüljük. Néha új barátokra is szert teszünk. Mikor megkérdezik honnan jöttünk, kijelentik, hogy Budapest nagyon messze lehet.

Idén sokat beszélgettünk két fiatal szülővel, akik három pici lányukkal nyaraltak ott. Feleségemmel kiélhettük nagyszülői ösztöneinket. Példásan, örömmel nevelik három lányukat. Hét, négy, és egyévesek. Utolsó nap, búcsúzkodás közben az apa megkérdezte, hány óra alatt érünk haza. Mondtam, hogy bizonytalan, a forgalomtól, és az útépítésektől függ. Erre ő: Ci devono essere molte attese al confine. (Biztos sokat kell várni a határon.) Nem magyaráztam el, hogy Magyarország 2007. december 21-én vált a Schengeni megállapodás teljes jogú tagjává. Csak annyit mondtam, hogy már nincs határellenőrzés, se vám. Ebből a rövid mondatból sok mindent megértettem. Eszembe jutott egy vita, arról vajon tájékozottak-e az emberek a nógrádi kisfalvakban, mert van internet. Én ebben a vitában azt állítottam, hogy nem, mert nem arra használják. És ahogy az egyszerű olasz embereket az érdekli, hogy mi mennyibe kerül, így van ez nálunk is, meg gondolom Európa sok országában. Az egyszerű könnyen emészthető dolgokra vevők. Salvini és Orbán sikere ezen múlik. De Johnsoné és Trumpé is. Rossz felé haladunk. Nem állunk nyerésre.

PS: Jó hír is van! Salvini bukott. Bukott?

Nem tudom, milyen álmai vannak a miniszterelnöknek, nem tudom nyugodtan alszik-e, de azokon az éjjeleken, amelyek után beszédet kell mondania bizonyára vadakat álmodik. Ezek az álmok félelmetesek lehetnek, mert amikor beszélni kezd, csupa ellenséget vizionál.  Az odavezényelt tömeg ujjongása, az őt kínzó gondolatok kimondása, láthatóan olyan megnyugtatóan hat rá, mintha pszichológusnál vallana. Erre mutat a beszéd végi boldog integetés, és mosoly.

Bár nem élte meg sem az első, sem a második világháborút, de még az ötvenhatos forradalmat sem, mégis nagyon veszélyes vizekre téved. Harca az Európai Unió ellen sok félelmetes kijelentésre ragadtatta eddig is. Most a több mint hét évtizede tartó európai békét biztosító egyetértés ellen fakadt ki. Mondván mi (ő) a nemzetek Európájához csatlakoztunk, és nem tűrjük (tűri) el, hogy „Brüsszel” beleszóljon a mi (ő) önállóságába.  Nem tűri, hogy azok az emberi jogok érvényesüljenek Magyarországon, melyek az Unió alapjait jelentik. Nem tűri, hogy a „brüsszeli” pénzek elköltésébe beleszólhassanak, azt ellenőrizzék.

Bár tanult ember, azt látszólag nem tanították meg neki, hová vezetett Európában a XX. század során kétszer is, amikor bizonyos nemzetinek nevezett érdekeket túlhangsúlyoztak, és felkorbácsolták az emberek legaljasabb indulatait.

1914-ben szinte minden szomszédos ország ellenséggé lett, eredmény világháború! A két világháború közt vélt és valós sérelmekre építettek propagandát. Majd amikor ez nem volt elég saját állampolgárai ellen uszított a rendszer. Előbb csak szóban, később írásban, végül törvényekben is. A politika megtalálta azokat a szörnyű szavakat, melyekből rettenetes tettek következtek. A gyűlölet szavaira mindig akadtak vevők.  Eredmény világháború, holokauszt.

A XXI. század jól indult. Az európai népek önként vállalt közösséget vállaltak a jólét növekedéséért, a béke megőrzéséért. Nem tartott sokáig az egyetértés. Ismét ellenséget kellett keresni. Erőre kaptak a gyűlöletkeltő erők. És ismét van foganatja a kirekesztésnek, a magyarkodásnak, más népek pocskondiázásának. Ördögi módon választják ki, kitől kell rettegni, ki tör a mi hazánkra? Sorosozás, migránsozás, tudósok, művészek megvádolása, hajléktalanok bűnözővé nyilvánítása. Fontos, hogy az utálat lángját ne hagyják kialudni.

A gondolkodó embereknek figyelmeztetnie kell a társadalmat! Hiszen a társadalom nagy részének nincsenek konkrét tapasztalatai a háborúról. A kommunikatív emlékezet mintegy nyolcvan évig él. A történelmi pedig egybemos évtizedeket, évszázadokat. Megengedővé tesz a rémálomból fakadó szörnyű tettek iránt.

A magyar tehetséges. Ez a tehetsége abból fakad, hogy évszázadok óta együtt élünk, keveredünk más népekkel. Nyelvünk különleges. Verseink csodálatosak. Erre legyünk büszkék, ahogy a többi nép is büszke a sajátjára. Nagy ajándéka a történelemnek, hogy az egységes Európa építői lehetünk. Ne hagyjuk, hogy ezt a lehetőséget aljas, önző rémálmok nyomán kicsavarják a kezünkből!

       Hanto, hanto, prego, pregare.

   A vízben boldog nagymamák tologatják visongó unokáikat kisebb nagyobb felfújható lilás-rózsaszín  gumi flamingókon.

Hanto, hanto, prego, pregare.

Forróság. A bagnino szuszogva alszik. Fruskák kapkodják lábukat a forró fövenyen a víz felé száguldva.

Hanto, hanto, prego, pregare.

Ilyenkor ebédidőben legtöbben békésen sziesztáznak a lehúzott redőnyű apartmanban. A legkitartóbbak a parton kortyolgatják egyre melegebb üdítőiket.  Néha megjelenik a büfé kocsi. Fagyit, jégkását kínál.

Hanto, hanto, prego, pregare.

Közben az égen elhúz három F 16-os.

A vízen is béke van. A motorcsónak is olyan messze halad a parttól, hogy csak darázsdöngicsélés hallatszik.

A törölközőárus vállán karjain harminc-negyven portékát egyensúlyoz. Szakadt szandál. Fekete ujjai közt kipereg a tüzes homok. A német-olasz vegyes nyelven kínált portékára ritkán akad vevő. Megállítom. Fiatal ember. Huszonötnek mondja magát. Otthon Szenegálban feleség, négy gyerek. Szüleit kérdezem, hiszen unokám lehetne. Nem válaszol, könnyezik.

Hirtelen riadalom támad. Szemében rémület, futni kedd. Fut a többi árus is. Egy olasz nyaraló család int neki, hozza oda az árut. Bedugják a napozóágyak alá.

Egyenruhások jönnek. Tiltják, üldözik az árusítást. Újabban tiltják, üldözik a menekülteket. Fél óra múlva szenegáli fiú visszajön. Boldog, hogy megúszta. Most.

A gumi flamingó a parton ereszti a levegőt. Szégyenlősen, mélyen lehajtja a fejét.

    Nyergesújfalun megfagyott a bor a pincékben, a földön fészkelő madarak 98 százaléka elpusztult az Alföldön. A vonatok elakadtak a néhol másfél méteres hóban. A januári középhőmérséklet -9,5 fok volt. A XX. század egyik leghidegebb tele dermesztette az országot.

Anyám mesélte, hogy zuglói lakásunkból ritkán merészkedett messzire, hiszen a szíve alatt hordta első gyermekét. Mint sokszor mesélte, a Csömöri úton felhalmozott hótól nem lehetett átlátni az utca másik oldalára.

1939-ben megszületett az un. második zsidótörvény, mely már nem csak a felekezethez tartozást büntette, hanem a származást, mint döntő szempontot juttatta érvényre. A törvény elfogadtatását Teleki Pál miniszterelnök a zsidók „idegenségét” hangoztatta.  Kijelentette, „hogy igen, ez a törvényjavaslat sok tekintetben jogfosztás az egyedekre nézve. Ez világos. De jogfosztás az egyedekkel szemben a nemzet magasabb érdekéből. (…) ez a törvényjavaslat a nemzettest idegen elemekkel való túlzott áthatása ellen jogos önvédelemből korlátoz jogokat.”

Májusban a náci Németország lerohanta Belgiumot, Hollandiát, Luxemburgot, és megtámadta Franciaországot.

Május 21-én megszülettem a Weiss Alice Gyermekágyas Otthonban, mely 1910-ben a nagyiparos Weiss Manfréd – felesége emlékére tett – alapítványának köszönhetően nyílhatott meg.

A kórház a gyógyító munkán túl jelentős szociális tevékenységet is folytatott. Bár az alapítók zsidó kórháznak szánták, gondot fordítottak arra, hogy más felekezetűek is igénybe vehessék a magas színvonalú kezeléseket. Mindez az igyekezet különösen kiviláglik a kórház kimutatásaiból, melyeket a zsidó sajtó rendre publikált, s melyekben a kezelt keresztények arányát mindig kiemelték. „A kórház, dacára… felekezeti jellegének… oly bőkezűleg juttatja áldását a nem zsidó felekezetű betegeknek, hogy első pillanatra is már meggyőződhetünk, miszerint a zsidó jótékonyság nem ismer valláskülönbséget… A pesti zsidó kórház a humanizmus valódi tárháza”– írta az Egyenlőség, többször felemlítve, hogy az ápolt betegek mintegy fele mindig keresztény volt. A szomszédos Bródy-féle gyermekkórházban, a szegényeket ingyen ápolták.

Többször járok arra a Szabolcs utcában. Sok éven át csak pusztulást, romokat találtam. Az egykor gondozott kertet, sétányokat felverte a gaz.

Most úgy hallom bontást, átalakítást követően itt lesz a múzeumok központi raktára.

(Felhasználva: Wikipédia, egykor.hu. szombat.org)

     Tíz és tizenhárom éves korom közt zajlott a koreai háború. Természetesen úttörő voltam, mint  minden kortársam. Elmondták nekünk, hogy a hős koreai nép harcol az imperialisták ellen. Az iskolában ki volt írva az aktuális jelszó, „El a kezekkel Koreától!” Ha jól emlékszem, még gyűjtöttünk is a koreaiaknak. A váltakozó hadiszerencsével folyó harcok után 1953-ban fegyverszünetet kötöttek a felek, és meghúzták a demarkációs vonalat az északi szélesség 38 fokán. Délen némi belső huzavona után demokratikusnak nevezhető, virágzó, nyitott állam jött létre. Ma ott több mint 50 millióan élnek. Sok barátom járt ott, tanítványaim dolgoznak Dél Koreában. Valamennyien egy érdekes, fejlett ázsiai országról számolnak be. Észak lakossága cca. 25 millió. Kim jött Kim után. Nagyapa, apa, unoka. Mint egy királyságban! Dinasztia jött létre. Sokat utazunk, ezért is szeretem nézni a rengeteg repülőgépet a flightradaron. Dél Korea fölött nyüzsögnek a gépek, mint itt Európában. Északon egy szálat sem látni.  A gyéren csordogáló információk nyomorról gyilkosságokról, kegyetlen elnyomásról szólnak, atomfegyverkezésről szólnak. A fegyverszüneti vonal hatvan éve választ el családokat, mert a Kimek semmiféle kapcsolatot nem engedélyeztek. Hogyne, majd meglátják, másképp is lehet élni!

Most a fenyegetéseket követően enyhülni látszik a helyzet. A két elnök összeölelkezett Pamindzsonban. Lehet, hogy hatvan év után békét kötnek. Mi történt? Mitől ez a nagy barátkozási kedv? Szerintem a pénz beszél! Kim Dzsong Un márciusban Kínában járt. Tudjuk Kína sem az emberi jogok élharcosa. De alapvetően más utat jár, mint szomszédja. Kínának fontos a kereskedelem Európával, az Egyesült Államokkal, meg Dél Koreával is. Észak Korea Kína köldökzsinórján él. Onnan kap szenet, olajat, áramot, és sok mindem egyebet. A kínaiak Un értésére adták, ha nem változtat, ezeket a csapokat, akár el is zárhatják. Emlékezzünk, a Szovjetunió szétesése is a gazdasági bajok miatt következett be. Kíváncsi vagyok, meddig vészeli át ez a kommunista dinasztia. Nem lesz egyszerű! Hiszen 25 millió koreai csak ezt a rendszert ismeri. Nehezebb lesz, mint a német egyesítés. De én reménykedem!

Sarokház. A Csanády és a Tátra utca sarkán. Akarom mondani, a Csanády és a Sallai Imre utca sarkán. Jobban mondva a Tátra és Csanády sarkon. Szóval ott, ahol a harminchármas busz befordult, jövet a Dandár utcából, tartva a Dráva utca felé. Már megint, miket beszélek! Ott, ahol a hetvenhatos troli tart a Jászai Mari tér felé. Illetve már nem, mert egyirányú. Semmi különös, csak egy ötemeletes ház az Újlipótvárosban. Szavak, amik eszembe jutnak róla: kapupénz, pince, poloska, első szexuális élmény, forradalom. No meg, hogy egy híresség, Bitskey Tibor színművész a szomszéd házban lakott.  (Mekcsey az Egri csillagokban, Kincse Marci az Egy pikoló világosban)

Mintegy tizenöt évig laktunk ott a negyvenes évek végétől, a hatvanasok közepéig. Négyen egyszobás garzonban. Reggel be kellett csukni az ágyakat, hogy legyen hely a szobában. Anyánk a garzon konyha egy négyzetméterén, kétlapos villanyrezsón készítette csodálatos ebédjeinket. Ha sütemény készült, azt megkelesztve a harminchármas busszal elvittük nagyanyánkhoz. a Baross utcába. Ott volt sparhelt. Örültünk, hogy volt lakásunk, és élünk. Apámat 49-ben kirúgták. Anyám négyszáz forintos fizetéséből éltünk, csaknem két évig. Fürödni is lehetett, minden héten egyszer, mert délután négytől, este tízig volt meleg víz. Itt a lakásajtóban kaptam két pofont anyámtól 1956. október 24-én, hajnali egykor. Innen akartunk disszidálni. Illetve apánk akart, de anyánk nem. Természetesen maradtunk.

Innen jártam a Sziget utca 8-10-be, általánosba, Budára a Rákócziba, majd egyetemre is. Fontos megbízatásom volt, lesni az ablakból, nem állnak-e sorba a tejcsarnok előtt, mert akkor jött vaj.

De az élet csupa vidámság! Szemben a Szent István park, a Margitsziget, ahonnan anyuval esténként az ablakban hallgattuk a Casinoból átszűrődő zenét. Nyáron nagy focizások a park nagy medencéjében, amiben akkor már soha nem volt víz. Tényleg a felújított parkban miért nincsenek medencék. Tujáztunk a tizenötös villamoson, csak, hogy bosszantsuk a kalauzt.

Aztán elvették a dunai kilátást. A Sallai és a park közti fatelep helyére két házat építettek. Megsértődtünk, és gyorsan elköltöztünk a Nagymező utcába.

A Kossuth Lajos utca, Rákóczi út, Múzeum körút és a Károly körút találkozásánál van a főváros egyik legpatinásabb szállodája. Innen egy percre jártam egyetemre, a közeli Filmmúzeumban láttam először Belmondo filmet. A Rákóczi úti lánykollégium ebédlőjében éjszakáig rokiztunk. A Puskin utca sarkán a Mézes Mackóban ittuk a másnaposságra, állítólag gyógyító hatású Trubadúrt. Nem messze van a Csendes, ahol nevével ellentétben sűrűn voltunk hangosak. Később gyakori látogatója voltam a Pedagógus Könyvesboltnak. Itt épült meg az első aluljáró, végigasszisztáltuk a metró építését. A kereszteződés északkeleti sarkán álltam sorba utoljára banánért

Az Astoriában nem voltam soha. Pedig onnan szólt a Játék és muzsika, tíz percben.(Aki kérdez: Czigány György)

Pedig a szálloda nagy idők tanúja! Már megépítése előtt, az akkori Hatvani (ma Kossuth Lajos) utca végén állt a Hatvani Kapu. Majd a kapu lebontása után felpezsdült itt az élet. A szálloda elődje, a Zrínyi Kávéház és Vendégfogadó volt a XIX. század harmincas, negyvenes éveiben a pesti irodalmi élet egyik központja. A szomszéd házban élt Petőfi.

A XX. század igen mozgalmas volt ezen a sarkon. 1914-ben nyílt meg az elegáns szálloda. Nevét az első igazgató Gellér Mihály New Yorkból „hozta”.

No, ekkor kezdődött az igazi XX. század!

Az első világháború után, 1918. október 30-án innen hirdette meg Károlyi Mihály az őszirózsás forradalmat. Ide költöztek ’19 tavaszán a kommunista direktórium tagjai.

Két évtized viszonylagos nyugalma után ’44 márciusában a Gestapo fészkelte ide be magát. Távozásukkor természetesen ki is fosztották. Az ostromban megsérült szálloda rövid ideig amerikai tisztek szálláshelyéül szolgált.

Ma olyan, mint a tegnap készített képemen. Egy szálloda Budapesten, semmi különös.

Ahogy ott álltam teljesen elbambultam. Elindultam az Erzsébet híd felé, pénzváltók és girososok közt. A volt Úttörő Áruházhoz érve jöttem rá, a 15-ös busz nem a Petőfi Sándor utcán jár, mert az évek óta le van zárva. Ezért, visszafordultam az Astoria irányába.

 A Pozsonyi út és a rakpart között 1911-ben épültek fel a Palatinus házak. 1876-ban megépítették a Margit hidat.  1896-ban megnyílt a Vígszínház. Ekkor kezdte elnyerni ez a terület mai arculatát. 1896-ban adták át a még csak részlegesen betelepített, akkor II. Lipót nevét viselő Szent István körutat. A múlt század tízes, húszas éveiben kezdődött meg, a ma ismert Újlipótváros beépítése, elsősorban korszerű lakóházakkal. Lebontották a Suhajda-telepet, mely tulajdonképpen nyomortelep volt. Fokozatosan kitelepítették az ipari létesítményeket. Ezek elsősorban malmok volt

Az épületeket Vidor Emil tervezte, a Németországban megismert Jugendstil irányzat szerint. Bennük beépített porszívó, és margitszigeti termálvízzel működő központi fűtés is volt.

Mikor e házak egyikében laktam a beépített porszívónak, és a központi fűtésnek már híre hamva sem volt. Kárpótoltak a nagy terek, a panoráma, és a Pozsonyi út nyüzsgése. No meg a barátok, akik itt laknak, ha még nem emigráltak.

Gyönyörködni valók a belső terek is. A kovácsoltvas rácsok a függőfolyosón, és a liftajtók. Persze ennek egy része is a háború, vagy a vandál átépítések áldozata lett. Erről jut eszembe, hogy a Duna parti oldalon az ötvenes években beépítették a franciaudvart, hogy pártembereknek legyen hol ebédelnie. Ez a hatalmas építmény évtizedek óta üresen áll. Egyes, nem egészen megbízható, források szerint a volt éttermet alagúttal kötötték össze a pártszékházzal. (Ma ez a Képviselői Irodaház.)

             A Rákóczi tértől egy percre, van a Józsefvárosban egy kis tér. A Gutenberg tér. Közepén felújított játszótér, ahová gyakran hozzák ki játszani a környék óvodásait.

A tér egyik nevezetes épülete a Gutenberg-otthon. A szecessziós épületet 1907-ben nyitották meg. A Vágó testvérek ( László és József) tervezték a Magyarországi Könyvnyomdászok és Betűöntők Segélyező Egylete megbízásából. A hatezer taggal rendelkező egylet a megvalósításra nagyon sok pénzt, 939 000 koronát fordított. A négyemeletes épületben harmincnyolc korszerű bérlakást, valamint könyvtárat, dísztermet, üzleteket alakítottak ki.

Én a nyolcvanas években ismertem meg a dísztermet, ahol színjátszó előadások, és kiállítások mellett néptáncbemutatókat is szerveztek. Vendég volt itt a Bihari néptáncegyüttes, melynek gyermekcsoportjában bontogatta szárnyait legkisebb lányom. Bejárata a Kölcsey utcából nyílt. Akkor már elég lehangoló volt az épület állapota.

Az épületet 1948-ban elvették a nyomdászszakszervezettől, államosították. A lakásokat szétszabdalták, az üzletek kiürültek. A kétszeri felújítás dacára, ma a képen látható állapotban van.

Pedig a kezdetekben itt lakott Lechner Ödön építész, és a tervező Vágó József is. Később Mándy Iván, Heller Ágnes, és Fehér Ferenc.

De, azért van remény! Olvasom a varosban.blog.hu-n szucsadam írását:

„A fantasztikus bejárati faajtón belépve egy nem pazarlóan fényűző, de szép lépcsőházba jutottam. Szemben a lift, balra a lépcső díszes kovácsoltvas korláttal, alig észrevehető, kék tulipándíszekkel. Arra vettem az irányt. Már az első fordulóban tudtam, hogy jó helyen járok. Csupa színes üvegablak állta az utamat, amerre csak néztem, megérte végig felgyalogolni, aztán vissza.”

Itt, írja szerző más helyekkel szemben, a lakók összefogtak és nemcsak a lakásokat, hanem a lépcsőházat is felújították.

„Ez a ház azonban egy üdítő kivétel. Még ha kívülről kicsit omladozik is.” 

(Felhasznált forrás: Wikipédia)

Abban mélységesen egyetértek Tamás Gáspár Miklóssal (ÉS 2018.január 19.), hogy semmi közöm ahhoz mit eszik, mennyit iszik Orbán Viktor. Az sem érdekel, mit csinál otthon, a négy fal között. Sőt azt se szeretném, ha Kadhafi, vagy Ceausescu sorsára jutna. Orbánnal az a problémám, hogy élhetetlenné tette Magyarországot, ahonnan a munkaképes fiatalság nagy része elmenekül. Londonban élő unokámat kérdeztem, mikor jön haza? A válasz rövid, és jelentőségteljes volt: Oda? Orbánnal ezen felül is sok bajom van! Sorolhatnám. Az alkotmány megszüntetésétől, az az antidemokratikus választási rendszerig. A haverok vagyonhoz juttatásától, az ételosztások betiltásáig. TGM nagyon helyesen leírja: „Magyarország állapota kétségbeejtő – nem függetlenül az államvezető visszaéléseitől, alkotmánysértéseitől és törvényszegéseitől-„ No, de akkor miért „groteszk és visszatetsző fantáziálás” az, hogy ezekért börtön járhat. Vagy már ott tartunk, hogy a visszaélésekre, alkotmánysértésekre nincs paragrafus? Nincsenek illúzióim! Láttuk az első Orbán kormányt követő úgynevezett elszámoltatás kudarcát.  Természetesen most nem ez a fő kérdés. Szükségünk lenne, egy nem csak saját parlamenti ülőhelyeivel foglalkozó demokratikus ellenzékre. Szükség lenne hiteles ellenzéki politikusokra, akikben a választók látják a jogállam visszaállításának garanciáját, a törvényesség helyreállítását. Ahol Orbán Viktor honfitársunk is egyenlő elbírálás alá esik.

(ÉS, 2018. február 1.)

    Valamikor a hetvenes évek közepén jártam ott. Addig csak kívülről ismertem. Iskolánkból, ahol tanítottam a helyi pártbizottság el akart távolítani néhány kollégát politikai okokból. Beengedési procedúra után elég sokat bolyongtam az épületben, míg megtaláltam Poór Klárit, aki akkor A Hét című műsor riportere volt. Elmondtam neki, hogy milyen igazságtalan intézkedésekre készül a hatalom. Tetszett neki a téma. Biztonság okából elvitt Polgár Déneshez, a főszerkesztőhöz, aki akkoriban valóságos forradalomnak számító műsort készített a Magyar Televízióban, amely ablakot nyitott a nyugati külvilágra az elzártság évtizedei után. Elkészült a felvétel. Izgalommal vártuk, mikor kerül adásba. Na, arra soha nem került sor! Az a „nyitottság” sem tűrte a szent tehenek kritizálását.

A téren, mely a XVIII. században a város széle volt, a Hild János tervei alapján 1786-ban kaszárnya épült, a hírhedt Újépület.   Később börtön és az osztrák önkényuralom szimbóluma lett, itt végezték ki Batthyány Lajost, az első magyar kormányfőt. Az Újépületet (Neugebaude) 1898-ban lebontották. A tőzsde 1905-ben nyitott meg.   Itt működött egészen 1948-as megszűnéséig a Budapesti Áru, és Értéktőzsde. Később Lenin Intézet, majd Technika Háza, a tudományos egyesületek székháza lett. A Magyar Televízió 1955-től költözött be, az 1960-as években az egész épületet megkapta. A több évtizedes, az értékekre közömbös átépítések mára felismerhetetlenné tették a palota belsejét, amely már csak archív fotókon létezik. Külső, Alpár Ignác által tervezett, eklektikus-historizáló képe változatlan.

2006. szeptember 18-án az akkori ellenzék által feltüzelt tömeg a kormány politikája ellen tiltakozva megostromolta a székházat. A tüntetők sörösdobozokkal, földből kihúzott díszcserjékkel, a park felszedett burkolóköveivel dobálták a kitörő rendőröket, illetve az épületet, melynek sok ablaka betört. A rendőrök könnygázzal, tűzoltófecskendővel és kődobálással próbálták visszaverni, illetve feloszlásra bírni a tüntetőket. Az MTV munkatársainak nem esett bántódása, de 113 rendőr és mintegy 50 demonstráló is megsebesült. Az okozott kár csaknem 232 millió forint volt.

A Magyar Televízió 2009-ben Óbudára költözött. A Szabadság téri épülettől, többek között Vitray Tamás köszönt el. A Szabadság tér 17. lassan tíz éve üresen áll, csak az enyészet lakik benne.  

Itt a Katona József utca 27-ben éltem négy-ötéves koromban, 1944-45-ben. Itt halt meg Ibolya nagymamám. Anyu, nagymama, nagypapa voltak velem. Apu valahol bujkált. Az ostrom alatt a pincében sok asszony az egyetlen tűzhelyen főzött „ebédet”. Veszekedésre, sírásra és félelemre emlékszem. Ekkor láttam először, hogy a felnőttek is tudnak félni. Féltek a nyilasoktól, aztán a ruszkiktól. Az első orosz katona is félt, amikor lejött a pincébe. Azt kérdezte, nyemecki nyet? Aztán a csőre töltött „davaj gitárral” megvizsgált minket. Amikor látta, csak reszkető asszonyok, öregemberek, és gyerekek vannak, megnyugodott. Mosolyogva kérdezte: ura, ura? Vagyis összeszedte az órákat. Amelyik nem ketyegett, azt eldobta.  

A Phönix ház udvarára a háború alatt bomba hullott. Pest felszabadulása után, mivel a nácik Budáról lőttek, belövést kapott a Tátra utca felőli rész. Itt többen meghaltak.

 Ez a falunyi ház teljes tömbként négy utcára nyílik. Katona József, Tátra, Wallenberg, Pannónia. 1928-ban épült. Nevét az építtető Phönix életbiztosítóról kapta. Két oldalt kőmadarak díszítik. Bächer Ivántól tudjuk, hogy a házat két testvér, Jónás Dávid (1871-1951) és Jónás Zsigmond (1879-1936) tervezte.

„Ez a hatalmas épülettömb méreteiben a nagy metropolisok felhőkarcolóit közelíti meg. A nagy bérpalotában negyven üzlethelyiség, száznegyvenhat bérlakás van, vagyis átlagban hatszáz ember lakja” – summázta az Ujság a Phönix születésekor.

A boltok közül kettő 1929 óta rendületlenül itt működik. A hentes és a gyógyszertár. Ez nagyon ritka a mai Pesten! A henteshez gyakran bejárok. Gyönyörű itt a marha lábszár! De van csirke, kacsa, liba, meg disznóhús is. Aki kívánja, kap főzési, sütési tanácsot. Engem természetesen a bejárattól jobbról érkező illatok vonzanak. Kolbász, hurka, tarja, oldalas. Hozzá cseresznyepaprika, vagy édes almapaprika, és a fő bűnös a karéj fehér kenyér.

Azt is Bächertől tudjuk, hogy működött még a házban fotográfus, aki a házban lakó gyermekeket ingyen vette le. Valamint volt itt gyermekkocsi-szaküzlet, zöldséges, meg tejcsarnok is. Most a Pannónia utcai oldalon, nem messze a gyógyszertártól üres, koszos üzlethelyiség ásítozik. Próbálkoztak itt már valamiféle vendéglátással, de úgy látszik befuccsolt. Szégyene a háznak!

A híres emberekre márványtáblákkal emlékeznek. Itt élt Bakó Márta színésznő, Bencze György filozófus, Gábor Miklós színész, Tátrai Vilmos hegedűművész, Vámos László rendező, és sokan mások. Akik ezt olvassák, még bizonyára sok itt élt lakó nevét fel tudják sorolni. Velünk élt a pincében Sergio Failoni híres olasz karmester, aki a Budapesti Operaház vezető karmestere volt. Felesége nevére sajnos már nem emlékszem. Csak arra, hogy kisfiúként nagyon csodálkoztam, hogy nem érti, ha szólok hozzá. Tudniillik csak olaszul beszélt.

Ma is ott jártam. Vérnyomáscsökkentő gyógyszert vettem.