Korosztályom tagjai bizonyára jól emlékeznek, hogy a Kádár rendszer ifjúsági élcsapata, a KISZ (Kommunista Ifjúsági Szövetség) húsz éven át megrendezte az un. forradalmi ifjúsági napokat. A fiatalabbak kedvéért elmondom, hogy ez március 15, március 21. (Tanácsköztársaság), és április 4. (felszabadulás) megünneplésének összekapcsolása volt. A rendszer ideológiai céljait volt hivatott szolgálni. Ebben a hármasban természetesen egy fejlődési sort igyekeztek bemutatni, hogyan fejlődött a magyar forradalom emléke az internacionalista vonásokat is mutató Tanácsköztársaságon át a „beteljesülésig”, amikor is a Magyar Népköztársaság a „nagy szovjet nép” hűséges barátja és harcostársa lett.
Tudni kell, hogy március 15. az átkosban egy megtűrt, de gyanús ünnep lett. Ez megmutatkozott abban, hogy bár a forradalom után 1956 decemberében a kormány még hivatalos ünnepnappá nyilvánította, de öt nappal 1957. március 15. előtt „visszaminősítette” munkanappá. Csak az iskolákban volt tanítási szünet, iskolai ünnepségeket is csak a hatvanas évek elejétől tartottak.
Ekkor felsőbb utasításra a tanulókat az iskolában kellett tartani, nehogy részt vegyenek, a hetvenes években már egyre gyakoribb, ellenzéki megmozdulásokon. Sok középiskolásnak az ilyen szünnapi igazolatlan mulasztás komoly retorziót jelentett. Ezeket a tanulókat aztán éveken át nem vették fel az egyetemekre.
Ezzel szemben az általuk szervezett nemzeti, és nemzetközi ünnepek biodíszletéről mindig gondoskodtak. Május elsején a Felvonulási téren lelkes tízezrek köszöntötték a párt és az állam vezetőit, akik a dísztribünről mosolyogtak le szeretettel a felvonuló hálás népre. A lelkes és hálás tízezrek nagyon jól tudták, hogy állásuk, előmenetelük függ attól, hogy megjelenjenek, zászlókat, és a vezérek arcképeit cipeljék. Arra gondosan ügyeltek, hogy több legyen a vörös, mint a trikolor. A vonulás fénypontja a gyerekek és fiatalok megjelenése volt. A vezérek elé érve élőképet alkottak, melyet az iskolákban gyakoroltak, sokszor a tanórák rovására.
Ma még talán nem a vezér képével kellene a gyerekeknek vonulni. De ha így haladunk ez sem sokat várat magára! A mai központosító állam törekvései egybe esnek a múlt idiotizmusával. Mindenható szervein keresztül gyerekeket rendel kötelező ünneplésre. Két éve a nemzeti barackfa alá rendeltek mindenkit, idén az egész ország együtt szaval a „kedves vezető” nagyobb dicsőségére.
De a váciak, és sok egyéb település tanárai és diákja most közbeszóltak, nem kérünk az idiotizmusból! Van civil kurázsi! Még akkor is, ha ez Fördős Attila fideszes váci polgármesternek, és a CÖF-nek nem tetszik. A XXI. század fiataljait nem lehet dróton rángatni. Eldöntik önállóan milyen világban szeretnének élni.
