A fű nő. A füvet nyírni kell! Az ilyen városi szemüveges fogja az elektromos fűnyírót, nyakába kanyarítja a kábelt és nyír. Természetesen füvet. Nem nagy a kert. Hosszában harminc, keresztben tíz lépés.

A fűnyíró halkan zümmög. Mondom kicsi a kert, közel van mindkét szomszéd. Ki is jönnek, megállapítják, hogy nyírom a füvet. Az egyik elmondja, hogy ő már a múlt héten lenyírta, de már újra kellene. Sok az eső, meg a meleg is. Itt is, ott is elbeszélgetek egy-egy negyedórát. Nincs baj, megvár a fű. Fű? Hát igen, az is van. Meg tyúkhúr, porcsin, kamilla, lándzsás útifű, jó illatú kakukkfű. Nem mindent vág le az eszköz. Ilyenkor, nagy nyögdécseléssel le kell hajolni. Már magasan jár a nap, kezd melegem lenni. Pólót le. Majd mondják, milyen jó színem van, melyik tenger partján nyaraltál? Pedig tengert vagy két éve nem láttam. Talán idén sem. Marasztal a vírus. Minden bajban van valami jó. Szép lesz a kert. Hetente nyírom a füvet, meg a többit.

A szomszédok bementek, mégis akadt társam. Nem szól hozzám, csak követ, időnként félrefordítja fejét és rám néz. Barátok vagyunk. Gondolom, ellenőrzi, milyen munkát végzek. Ha talál valamit fölcsipegeti. Nem fél sem tőlem, sem a zúgó masinától.

Délután párommal ülünk a teraszon, kevergetjük a kávét. Csend, nyugalom, béke. Hirtelen erős zaj támad. Madárvijjogás, madárzokogás. Fekete macska, oson szájában verdeső rigó. A kerítésen kétségbeesett párja (?)

Remélem nem az én barátom volt.