A magyar felsőoktatás évtizedek óta sok témát ad a politikának és a közvéleménynek is.

Következzen néhány megállapítás erről!

A magyar ember büszke arra, hogy kiváló egyetemeink vannak, és az itt végzett diákok sikeresen állják meg helyüket bárhol a világon.

Holott a világ 500 legjobbja közt nincs magyar egyetem (pl. Kiválóság szempontjából a BME 665., az ELTE a 638.)

Évtizedeken át itt jutottak diplomához a harmadik világ fiataljai.

Ez igaz, hiszen Líbiától, Észak Koreáig találkozunk magyarul beszélő diplomásokkal. Igaz, találkoztam magyarul kiválóan beszélő arab orvossal Dániában is.

Az emberek azon része, akinek gyereke nem jut, el az egyetemre, úgy gondolja, aki oda jár fizesse meg a képzés teljes költségét.

Ugyanakkor a 2008-as un. szociális népszavazás eredményei jól jelezték, hogy a magyar társadalom meghatározó része továbbra sem tud kikecmeregni a szocialista rendszer hagyatékából, és a legkisebb áldozatot sem képes meghozni akkor, amikor a fenntarthatatlan rendszerek (egészségügy, felsőoktatás, nyugdíj) megmentésére kellene sietnie saját költségén.

Nézzük meg, a közvélekedéssel ellentétben, milyen helyzetben van a hazai felsőoktatás?

Hazánk, negyvenhat országgal együtt, csatlakozott az 1999-es Bolognai folyamathoz, mely céljául tűzte ki a következőket:

• megkönnyíti a jelenlegi és a végzett hallgatók, valamint a felsőoktatásban dolgozó oktatók és kutatók mobilitását;
• felkészíti a hallgatókat későbbi szakmai pályafutásukra, a demokratikus társadalmi életben aktív állampolgárként való részvételre, támogatni személyes fejlődésüket;
• széles hozzáférést biztosít magas színvonalú, demokratikus alapelveken és tudomány szabadságán alapuló felsőoktatáshoz.

 Magyarországon elvileg kedvezőek voltak a feltételek a bolognai folyamatba való bekapcsolódáshoz. A megvalósítás folyamán, azonban érdekek ütköztek, hiszen ez a folyamat megkívánja a lineáris rendszer kiépítését (a főiskolák alapképzést, míg az egyetemek többnyire alap és mesterképzést is nyújtanak.)

Itt, most hely hiányában nem részletezhető okokból, presztízsharchoz vezetett a különféle intézmények közt, ez akadályozza a folyamat teljes végrehajtását.

De térjünk vissza az európai célokhoz!

Melyek közül nem utolsósorban figyelembe kell venni a magas színvonalú képzést és azt, hogy a demokratikus társadalomban aktív állampolgárokra van szükség!

A magas színvonalú képzés nem képzelhető el anélkül, hogy a megrendelők (hallgatók) ne szólhassanak bele a képzésbe. Ezt a jogot erősíti, ha a hallgató tandíjat fizet! A szociálpolitikai szempontokat az ösztöndíjrendszernek kell kezelni!

A demokratikus társadalom aktív alakítása pedig csak demokratikus szellemű intézményekben képzett állampolgárokkal képzelhető el!

Számomra rendkívül szimpatikusak a hallgatók hat pontban összefoglalt követelései.

1. Követeljük a köz- és felsőoktatás átfogó reformját!

2. A keretszámokat állítsák vissza legalább a 2011-es szintre!

3. Állítsák le a forráskivonást, kompenzálják az elvonásokat!

4. Töröljék el a hallgatói szerződést!

5. Ne korlátozzák az egyetemi autonómiát!

6. Az átfogó reformnak biztosítania kell, hogy a hátrányos helyzetű családokból is legyen esély bejutni a felsőoktatásba.

Végül, a mai helyzetben a kormány trükközései oda vezettek, hogy a hallgatói szervezeteket leszalámizták, meghatározó tanárokat rúgtak ki, csökkentették az intézmények költségvetését és az uniós joggal szemben röghöz kötik az állami finanszírozással felvett hallgatókat.

A liberális felfogás szerint a felsőoktatásban is érvényesülnie kell a piaci szempontoknak. Az állam tartsa tiszteletben az egyetemi autonómiát, és segítse elő, az érdekeltek bevonásával, a felsőoktatás átfogó reformját.