Szeretném, ha minden tanító és tanár kapna egy-egy szál rózsát, mert megérdemlik!
A rózsa száráról távolítsátok el a tüskéket, nehogy megsebezze a kezüket! Mostanában sebeket úgyis kapnak.
Ennek a több mint százezer embernek, akik most a Klébersberg mamutintézmény (szegény Klébi!) szolgái, ezernyi megaláztatásban van része. Három éve hülyítik őket, hogy jön a pedagógus életpálya-modell, és akkor a pedagógus egy jól kereső hivatás lesz. Ehelyett a januári fenntartó váltással legtöbbjüknek csökkent nemcsak a reálbére, hanem effektíve kevesebb pénzt visznek haza!
Most pedig, ismét „nincs betervezve”.
Az államosítás együtt járt azzal is, hogy akiket eddig igazgatóknak hittünk, ma már csak engedelmes végrehajtók. Hiszen nem szólhatnak bele, kiket alkalmazhatnak, mivel gazdálkodhatnak. Az igazgató nem nyilatkozhat a sajtónak főnökei engedélye nélkül. Az új Nemzeti Alaptanterv 90 százalékban kötelező tananyagot ír elő. Nesze neked alkotó életpálya!
Ebben a tantervben helyet kapott a múlt rossz szelleme. Ilyen Wass Albert antiszemita író beemelése, aki „A patkányok honfoglalása” című publicisztikájában is bizonyítja elveit ("falakban, pöcegödrökben elrejtőzött patkányok" eltávolításáról is gondoskodni kell.)
Nyírő József is ott van az új tantervben. Ő 1942-ben így nyilatkozott: „… ennek a levitézlett liberális zsidó hagyatéknak, ami sok jóhiszemű magyart is megfertőzött köztünk, ennek a burkolt propagandának a magyar életből el kell tűnnie.”
Bízom abban, hogy a magyar pedagógusok, legalább a bezárt tanterem falai közt, az igazságot fogják tanítani, és nem lesznek hajlandóak a kurzus igényei szerint lehajtott fejű rabszolga nemzedéket nevelni!
Bízom, de tudom, hogy egyre nehezebb lesz állandó fenyegetettségben helytállni. Hiszen kialakítás alatt van a mindenható tanfelügyelői rendszer.
Erről egy több évtizedes emlék jut eszembe, egy másik diktatúrából. Meglátogatott a tanfelügyelő, és mivel más kifogást nem talált tanításomban, ezért jegyzőkönyvezte, hogy burzsoá ideológiát terjesztek. Hogy mivel? Farmernadrág volt rajtam.
Hogy mindenki egyszerre lépjen a pedagógusokat beterelik a kötelező pedagóguskarba. Már hallom az új felügyelőket, amint megkövetelik az egyenruhát, az egyengondolkodást, hogy a NER szellemében egyforma engedelmes embereket neveljenek.
Holnap nyújtsunk át minden pedagógusnak egy-egy szál rózsát, nézzünk rájuk mosolyogva, hiszen most nekik van szükségük bíztatásra, erőre!
Legyen erejük kibírni még ezt a néhány hónapot, ami még hátra van!