Igen, magyarul!
Néha úgy tűnik, mintha nem értenénk ezt a nyelvet.
Pedig anyánk nyelve ez. Az iskolában is így tanultuk Petőfit, Adyt, Radnótit.
A rendszerváltáskor úgy hittük, hogy a magyar nyelven kiejtett szavak egyértelműek.
Ma a szavak mondatok értelme a szerint változik, hogy ki mondja!
Reményeink, tapasztalataink ellenére, növekedtek Magyarország Európa Uniós tagságával.
Úgy gondoltuk, ha ennek a több mint 500 milliós szervezetnek a tagjai leszünk, hazánkban az emberek egyenlők lesznek függetlenül nemüktől, származásuktól, identitásuktól, vallásuktól.
Az egyenlőséget az elmúlt században évtizedeken keresztül hirdették, de érezni nem éreztünk belőle semmit.
Hiteink, reményeink semmivé foszlottak!
Ma a szétszaggatott országban, csak emberek elszigetelt csoportjai értik meg egymást. A nép nagyobbik része nem nyilvánít véleményt, mert fél!
A szenzációs demokratikus intézményekben, országgyűlés, önkormányzatok, nem hallják, nem hallgatják meg egymást. Nem is értik mit mond a másik!
Pedig megbízatásuk arra szól, hogy ezt az országot tegyék élhetőbbé. A magyar állampolgárok azzal bízták meg őket, hogy szolgálatot teljesítsenek.
A szolgák ma egymást marják. Ha hatalomban vannak, nem tűrik a beleszólást, ha ellenzékben akkor semmi sem úgy jó ahogy a másik gondolja!
Ebben a sokszínű országban el akarják törölni a színeket! Ilyen már volt! Nem is egyszer!
Milyen tagjai vagyunk a 27 tagú uniónak, ha saját, magyarul beszélő állampolgáraink közt is erőszakosan különbségeket teszünk?
Pedig már Szent István is befogadásra nevelte fiát, Imrét.
Befogadó Európában, egymást elfogadó Magyarországon akarok élni!
És akiket szolgálatunkkal megbízunk, szolgáljanak mindenkit, Európában és Magyarországon is!
A szolgák beszéljék, és értsék anyanyelvünket!
