Kezdődik!
Az egész úgy kezdődött, hogy a gyerek Svédországba költözött. Persze volt ennek előzménye, egy évig ott járt egyetemre, és amikor hazajött kijelentette, hogy ő ott akar élni. Olyan gyerek, aki hisz magában, és amit elhatároz, azt meg is valósítja. Nem nagyon akartuk eltántorítani ettől az elhatározásától, mivel néhány napot az egyetemi év alatt vele töltöttünk, és úgy éreztük ott lehet élni, és nincs is olyan hideg. Szóval, vagy nyolc éve talált egy stockholmi állásajánlatot. Azonnal kiutazott, fogadták, és az interjú végén közölték vele, hogy azonnal munkába állhat. Azóta gyakori vendégek vagyunk nála.
Miután töviről-hegyire megismertük Stockholmot elhatároztuk, hogy körülnézünk „vidéken” is. Hogy három nap alatt minél többet lássunk autót béreltünk.
Autóbérlés
Kedves fiatalember fogadott Stockholm központjában, miután látta, hogy a svéd nyelv megoldhatatlan kihívást jelent számomra könnyedén angolra váltott. Én természetesen felkészültem egy halom igazolvánnyal, magyarországi tapasztalataim ismeretében, de ő csak a bankkártyát kérte, hogy érintsem a terminálhoz. Azonnal a kezembe nyomott valamit, és mutatta, hogy melyik ajtón jutok el a mélygarázsba. Szerettem volna, ha egy aranyos kis SAAB lenne az útitársunk, de sajnálatomra csak Volvoval szolgálhattak. Leértünk a harmadik szintre, ahol egy hatalmas jármű (talán XC) fogadott. Mikor beültünk kezdtem ismerkedni a kezembe nyomott valamivel, ami egyáltalán nem hasonlított egy kulcsra. Egyáltalán nem volt kulcsformája, inkább kártya. Tanakodtunk mitévők legyünk vele? Természetesen a gyerek oldotta meg a helyzetet, rámutatott egy nyílásra a műszerfalon. Bedugtam a kártyát és a hatalmas sok száz lóerős motor duruzsolni kezdett. Na, akkor induljunk! Három szint fölfelé, a világ legkeskenyebb szerpentinén. Még egy akadályt kellett leküzdeni, sűrű gyalogosforgalomban a járdán elérni az úttestet. Svédországban nem a gyalogosok előzékenykednek az autókkal, éppen fordítva. Út közben ismerkedtünk, a Volvo, meg én. Egyre több dolgot fedeztünk fel. Például a szélvédőn színes ábrák jelezték, ha túl közel merészkedtem az előttem haladóhoz, ha valaki meg akart előzni, de azt is hogy megérintettem a középvonalat. Fiam mobiltelefonját vezeték nélkül csatlakoztatta a kocsi hangtechnikai rendszeréhez, így egész úton kellemes zenét szolgáltatott. Szerintem három nap alatt rájöttünk a beépített szolgáltatások tíz százalékára.
Az autó nagyon gyors volt, ezt szívesen ki is próbáltam, de figyelmeztettek, hogy a svédek lenézik a folyton előzgetőket. Úgy gondolják, aki így vezet az valószínűleg anyagilag nincs túl jól eleresztve, hiszen állandóan a dolgáért rohan.
Nagyon tetszett, hogy az utak mentén különféle állatokat ábrázoló táblák vannak. Különösen sok a jávorszarvasos. Svédországban 400 000 jávorszarvas mászkál szabadon. Ő az ország nemzeti büszkesége. Őkelme, ha felnő akár három méter hosszú, és két méter magas is lehet. Súlyuk elérheti a 7-800 kilogrammot. Mivel lassú, gyakran bóklászik az úton. No, erre figyelmeztetnek a táblák, nem lenne jó összeütközésbe kerülni velük. A rénszarvas, Mikulás szánhúzója, jóval kisebb, csupán 150-180 kilogramm.
Szóval megszerettük a „kis” autót. A végén elmesélem, hogyan váltunk meg tőle. No, az se volt semmi!
Természetesen folytatjuk!
