Emlékeztek:” Itt a Szabad Európa Rádió, a Szabad Magyarország Hangja.”
Tapadtam a Philips lehalkított hangszórójára, melyet amúgy is zavartak, és apám folytonosan aggódott, hogy valamelyik szomszéd maghallja, és jelenti.
’56-ban volt Szabad Kossuth Rádió is, igaz csak néhány napig.
A rendszerváltáskor már Szabad Magyar Televíziót követeltünk a Szabadság téren.
1950-től, hallgathattuk a szabadság hangját. Ha szerencsénk volt Amerika Hangját, BBC-t, vagy a luxemburgi rádión a zenét.
Most elhatároztam, kiélvezem a kivívott sajtószabadság utolsó napjait!
Szerencsés embernek tartom magamat, mert életemben kétszer úgy éreztem, ott vagyok, ahol nagy dolgok történnek!
1956-ban összefogott Magyarország a behemót ellen, ha rövid időre is, de valami hallatlan eufóriát éreztünk, ahogy az utcán egymásra mosolyogtunk, és fürödtünk az újságok bőségében. Ez volt az addig soha nem érzett szabadság!
1989-90-ben, ugyan nem voltunk tevékeny r észesei a változások elindításának, de valami hasonlót éreztem. Újat, jó levegőt sajtószabadságot!
A módosított alkotmány biztosította a szabadságjogokat, a demokráciát, és ennek elengedhetetlen tartozékát, a hatalommegosztást.
A szabadsággal nem jött el, a sokak által természetes velejárójának tartott, tejjel mézzel folyó Kánaán.
Rá kellett jönnünk, a demokráciát tanulnunk kell! Jelszavainkban szolidárisak voltunk a leszakadókkal, de a tettek elmaradtak. Sőt bűnbakokat kellett keresni, ami a válság idején felerősödött, szélsőséges szervezetek jöttek létre, rasszista gyilkosságok történtek.
Nem lett természetes az öngondoskodás sem, folytatódott az égi manna várása, és nagyon sokan visszavárták a manna osztó kezet, még a szabadság csorbítása által is!
Hát Barátaim ez elkövetkezett. A manna reményével, a nép, bocsánat a nemzet atyja megjött!
Ítél élők és holtak felett. Alkotmánya, a szabadságot, jogainkat kötelességünk teljesítésétől teszi függővé. Médiája csak a neki tetsző tartalmakat közölheti. Van neki ügyészsége, köztársasági elnöke, PSZÁF-ja, APEH-e, meg még az Isten tudja mije?
A kétharmadból kimaradottakkal, a most ébredőkkel mi lesz? Mi marad nekik? Ők majd alkalmazkodnak a nagy nemzeti együttműködéshez? Talpnyalással, öncenzúrával.
Mert, mint Shakespeare írta a Macbethben:
„Szép a rút és rút a szép:
Sicc, mocsokba, ködbe szét”
Nem! A szép az szép, a rút pedig rút! Nem széledhetünk el a ködbe! Van Szabad Európa!
A szabad, demokratikus Magyarországot nekünk kell megvédenünk, mert a diktatúrák nem tartanak örökké, ahogy ezt a történelem is tanította.
