Budapesten élek, nagyon régen.
Láttam lerombolva, láttam, ahogy a Duna partjára kísértek embereket.
Láttam a Vígszínház előtt kukoricamálét faló óvóhelyről kiszabadult sápadt gyerekeket.
Ismertem a füttyös kalauzt, és Füttyös Gyurit is.
Láttam temetést a Kossuth és Klauzál téren, meg másutt.
Budapest húsz éve egyre színesebb, érdekesebb város lett.
Kiállítások, színházak, sajnos mozik egyre kevésbé, de kocsmák, romkocsmák, találkozó helyek.
Szeretem Budapestet!
Ha külföldön vagyok, (mióta mehetek!) két hét után haza vágyok!
Szeretem az Old Man’s klubot, a romkocsmákat (Kertem, Kuplung, Szezon, Tűzraktér, stb.).
Apropó Tűzraktér!
Tudjátok milyen?
A Tűzraktér civil kezdeményezésként született, és 2005. június 23-án nyitotta meg kapuit Budapesten, a Tűzoltó u. 54-56. szám alatt található volt Laboratóriumi Műszergyár romos, évek óta használaton kívül álló épületében, akkor még Tűzraktár néven.
Több száz koncert, több kiállítás, színházi előadás helyszíne lett.
Most meg a Pardon, bocsánat, a Zöld Pardon!
Már bocsánatot kérek, mi lesz az én szerelmes városomból?
A Zöld Pardon az első számú nyári szabadtéri találkozópont a fővárosban, ahol a koncertek, éjszakai táncpartik vannak. Filmek, irodalom pénteken program (Parti Nagy Lajos, Cserna-Szabó András, Erdős Virág, Bartis Attila, Nádasdy Ádám, Jónás Tamás).
Egy hely, ahol kultúra, ahol élet van!
Majd mehetünk tisztelegni az országzászló elé.
Nem akarom, hogy Budapest szürke, unalmas város legyen!
Szomorú vízióm van! Munka (már akinek lesz) után mindenki fegyelmezetten hazamegy, kikanalazza a paprikás krumplit, nézi a sorozatokat és a szent műsorokat a királyin.
A város elcsendesül, talán újra lesznek házmesterek, akik mindenre figyelnek, és mindent jelentenek.
Pedig, mi még, azt énekeltük:
Sok kérdést már megoldottunk,
Nem volt soha ilyen jó dolgunk,
Mégis az ember néha érzi,
Bosszantó, hogy sehol egy kégli.
Nem volt soha ilyen jó dolgunk,
Mégis az ember néha érzi,
Bosszantó, hogy sehol egy kégli.
Azt mondtuk, megértheted, hogy
Keressünk egy jó kis helyet még ma,
Ahol a szomszéd elvisel,
S nem szól ránk a házmester.
Így aztán otthonra leltünk,
Nagy család, mind együtt élünk már.
Megosztjuk bárkivel,
S nem szól ránk a házmester.
A vadvirág felnő a ház falán,
Örül hogy él, igen.
Egy tábla lóg a házunk ajtaján:
Itt nem zavar senki sem.
A lányokkal jól megvagyunk,
A konyhában rájuk hagyunk mindent,
És ha reggel mennek el,
Nem szól ránk a házmester.
