A Balzac időtlen-idők óta a liberálisok „ősi fészke”. A volt Bosch melletti, nem éppen, exkluzív épületben, több mint húsz éven át, több ezer liberális járt valamilyen ügyben.
Itt kevertük a ragasztót plakátozáshoz, itt vágtuk a drótot, készítettük az asztalt standoláshoz. Tényleg nem tudja valaki, hová tűnt az asztal?
Jártak itt barátaink, barátaink barátai, neves, és azóta elfeledett emberek is. Pártunk méltó és kevésbé méltó vezetői.
Éles viták, választások zajlottak, mikor ellenzékben illetve kormányon volt az SZDSZ. Aktuális megváltóink, soha nem felejtették el, hogy a Balzacban komoly erő van, az elnök és miniszterjelöltek jöttek is hozzánk kampányolni.
Később az itt tett ígéretek szépen el lettek felejtve!
Talán, ezért is, más idők jöttek (2010) és mi magunk maradtunk!
Gondoltuk, megnézzük, mire jutunk a magunk erejéből! Megbeszéljük egymás közt és másokkal hogy is állunk. Kell-e liberalizmus Magyarországon, később már azt is, szüksége van-e a magyaroknak a demokráciára?
Újságírókat (Andrassew Iván, Dési János, Gavra Gábor, Para Kovács Imre), filozófusokat (Heller Ágnes, Radnóti Sándor), közgazdászokat (Petschnig Mária Zita, Lengyel László), kritikust (Csáki Judit), politológust (Kéri László) hívtunk, hogy halljuk véleményüket és jót vitatkozzunk velük.
Szóval, alaposan ki lettünk művelve, minden oldalról!
Nekem, máig legemlékezetesebb Heller Ági véleménye volt, aki nem túl optimista kérdéseinkre, a civil kurázsi szükségességét hangsúlyozta.
Most, hogy elhagyjuk, a Balzacot végigfut bennem ez a több mint, húsz év, sikereivel, bukásaival, tréfákkal és rengeteg élménnyel. Emberi nagysággal és kicsinyességgel.
Ez is része az SZDSZ, eddigi történetének! Hangsúlyozom, eddigi! Aki már élt és gondolkodott a nyolcvanas években is tudja, volt ez ennél is rosszabb! Na, nem nagyon! Sőt, már ’66-ban felszabadultunk a Balzacban, Syconoron!
Dejavu’ érzésem van! Ti, hogy vagytok ezzel?
Maradjunk együtt, folytassuk!
Szeptemberben várlak Benneteket! Majd megírom, hol!