Moszkva- Podrezkovo, 1992 (vonaton):

„Valaki meglökte lábával a táskámat, arrébb tettem. Leült velem szembe egy negyvenes férfi, meglehetősen ittasan, amiről azonnal tájékoztatott is:

-          Igen, ittam egy keveset, Oroszországra!

Nem mondtam ellent neki. Kötött inge nyitott gallérja alól formás nyak meredt elő. A fogai fehérek, a szeme barna, vidám.

-          Az oroszok Oroszországára! Ez itt nem Amerika! Nem mindenféle niggereké!

Könnyedén és fesztelenül fejtette ki koncepcióját: becsmérelt mindenkit, az angoloktól a japánokig, végigment sorban ábécé szerint. Minden nem orosz átkozottnak bizonyult. Még én is kaptam néhány szúrást a nemzeti önérzetembe: mint zsidó nő, hozzászoktam, hogy ilyen helyzetekben nekem jusson az elsőség pálmája, de most nem kaptam meg ezt a kitüntetett helyet, egy sorba állítottak a többiekkel együtt. Miután a pasas nagy vonalakban felvázolta a koncepcióját, áttért a gyakorlati megvalósítás módjaira:

-          Na szóval! Erőt gyűjtünk, és mindenkit kinyírunk! Ó, milyen vidám dolog lesz!”

(Esetleg: Budapest- Kisléta 2013?)