Biztonság és jólét kéz a kézben járnak. Megvédeni szabadságukat csak megfelelő gazdasági erővel rendelkező társadalmak képesek. Ez azokban az országokban valósul meg, melyekben érvényesül a jogállamiság, működnek a demokratikus intézmények. Azokban az országokban, melyekben az emberek származásukra való tekintet nélkül szorgalmuk, szakértelmük szerint boldogulhatnak A társadalom érdeke az lesz, hogy szolidaritást mutassanak a leszakadókkal, és biztosítsák az oktatáshoz való egyenlő hozzáférést. Ezekben a társadalmakban az emberek liberális elveket vallanak. Még akkor is, ha ma ez még nem tudatosult bennük.
Viták folynak itt a facebookon, ki tehet a 2/3-ról, ki tette lehetővé olyan rendszer létrejöttét, mely lebontotta a jogállamot, kik tehetnek arról, hogy hazánkban 4 millió ember éhezik? Ezekre a kérdésekre akkor kapunk választ, ha megalkotjuk a szabadság kis köreit, és lehetővé tesszük az emberek tájékoztatását, és meghaladhatjuk a jelenlegi borzalmas állapotokat! Ha nem beszéljük meg miért és hogyan rombol a nacionalizmus, és idegengyűlölet, és mindig hagyjuk, hogy rajtunk kívül keressük a megoldást végképp leszakadunk.
Biztonság és jólét kéz a kézben jár! Biztonságunkat elsősorban a bezárkózás, az erősödö, kormánypolitika szintjére emelt, rasszizmus veszélyezteti. Jólétünket a maffiaállam, az európai gondolat elutasítása.
Merjünk értelmesen vitatkozni minél szélesebb körben, vonjuk be a társadalmat merjünk érvelni, és hallgassuk meg a különböző véleményeket! Azt fogjuk tapasztalni, sok értelmes, ma még tájékozatlan ember él hazánkban. Meg kell beszélnünk milyen társadalmat fogunk építeni Orbán után! Mert ezen múlik minden!