Alig telt el tíz nap az SZDSZ elnökének és ügyvivőinek megválasztása óta, de ennyi támadást még egyetlen párt vezetője nem kapott hazánkban, ilyen rövid idő alatt.
A támadásokat, a sajtó nagy előszeretettel közvetíti. Csak két példa: Népszabadság, Magyar Narancs.
Előbbiben Magyar Bálint, utóbbiban Pető Iván támadja az új elnököt.
Ennek az SZDSZ-nek vége, adják a Magyar Bálinttal készült riport címét.
Magyar kifejti, hogy ez törvényszerű, mert a párton belül képviselt álláspontokat nem lehetett összeegyeztetni (neoliberális gazdaságpolitika vs. a kiszolgáltatott emberek védelme). Különben is, a rendszerváltó párt kimerítette lehetőségeit, beteljesítette feladatát, tehát vége!
Pető arra a kérdésre, hogy miért nem lép ki az SZDSZ- ből a következőt válaszolja: „ A válasz egyszerű: mert az az SZDSZ, amelynek egyik vezetője is voltam, nincs, abból tehát nem tudok kilépni.”
Magyar és Pető az SZDSZ parlamenti képviselője!
Mindketten, mint sokan mások, a rendszerváltás emblematikus alakjai. A múltban elévülhetetlen érdemeket szereztek.
Vagy itt vannak a polgármesterek, akik az SZDSZ színeiben kerültek településük élére. Ki tudja, miért sorban kilépnek a pártból, ami állítólag nincs.
Mi történt?
Új elnökünk van, aki talán őszintébb, mint a két évtized küzdelmeibe belefáradt politikusok. Akiknek sok siker és valljuk be egyre több kudarc kísérte tevékenységét.
Ilyenkor kell váltani és segíteni az új vezetők munkáját!
Ez az igazi emberi, politikusi nagyság!
Miért nem ezt teszik?
Nekem nem sikerült, nehogy már más sikeres legyen?
Ezt nem hiszem!
Ennél sokkal többre tartom Őket!
Nincs már feladat, amit ez a párt megoldhat?
Ez sem igaz!
Sorolok néhányat:
· Hiteles, liberális válaszokat kell adni az állampolgárok kérdéseire
· Képviselnünk kell az igazságos és méltányos versenyt
· Támogatni kell a kis és középvállalkozásokat
· Érvényt kell szerezni törvényeinknek, melyek biztosítják az élet és vagyonbiztonságot
· Meg kell szüntetni a gyermekszegénységet
· Képviselnünk kell a környezettudatosságot az oktatásban és a mindennapi életben
· A törvények alkotásakor képviselnünk kell, az antiszemitizmus és mindenfajta kirekesztés elutasítását, ha kell büntetését
· Erősíteni kell kapcsolatainkat Európa szabadelvű mozgalmaival, pártjaival, kiemelten a szomszéd országokban
· Tudatosítani kell a társadalomban, hogy a szabadelvűség magyar hagyomány, és a magyar kultúra fennmaradásának egyik biztosítéka
· Meg kell védenünk hazánk minden állampolgárát a gazdasági és lelki kiszolgáltatottság ellen.
· Biztosítani kell, hogy törvényeink érvényesülhessenek, ne befolyásolhassa a felderítés és az ítélethozás idejét és módját a politika.
Tudom, ezek a törvények szintjén ezek „megoldottak”, de a valóságban….
Vagy a korrupció!
Miért is kért Retkes bocsánatot? Akinek nem inge nem veszi magára!
( Gál György Budapest VII. kerület)
Nem tudok, az érthető emberi érzékenységen kívül egyéb indokot, amivel magyarázhatom az elmúlt hetet.
Húsz évvel ezelőtt létrehoztunk egy szabadelvű pártot, mely a változások, reformok élesztője volt.
Egyesek közülünk vezetők, képviselők, kormánytagok lettek. Nem érdemtelenül. Az alapítók többsége végezte mindennapi munkáját, választásokon az SZDSZ-re szavazott, gondolkodásában liberális volt.
Ma az ő nevükben is kérem, segítsünk, hogy a párt talpra álljon!
Hazánkban nem halt ki a szabadelvű gondolat, még ha ma nagyon halkan szólal is meg.
Feladatunk, a volt vezetők feladata, hogy a mai vezetőket a második sorból is támogassuk, ez nem lehet hiúság kérdése!
Álljunk az új vezetés mellé, ne verjük szét (ha te uramisten, lássuk, mire megyünk együtt!) a megmaradt pártot, hogy legyen, képviselete Magyarországon a szabadelvűségnek.