Piacos vagyok. Lehel piacos. Régen, még édesanyámmal jártunk ki.Vettünk gyümölcsöt, zöldséget, krumplit, jobb időkben húst.Bámultam a zabos tarisznyás lovakat, ott vettünk paradicsomot, befőzni. Meg dinnyét is.Amikor nagyobb lettem, fontos feladatom lett, hazavinni az árut.
Margóka
2008.09.18. 14:09 | tarjanandras | Szólj hozzá!
Volt egyszer egy „kéksuli”.
2008.08.25. 15:26 | tarjanandras | 5 komment
Egyszer volt, hol nem volt… kezdhetnénk a történetet, mint egy mesét.
A helyzet, azonban az, hogy ez az iskola nem a mesében létezett, hanem Budapesten, a tizenharmadik kerületi Pannónia utcában.
A ház, a XX. század hetvenes évei építészetének megfelelően, csúnyácska panel, ráadásul nem a legszebb kékre festve.
Innen jött az ötlet, ha már kékek vagyunk, legyen a nevünk, Kék Iskola.
A benne lakók (bocsánat tanulók és tanárok) ebből az adottságból erényt kovácsoltak. A kék szín jelképpé vált, az összetartozás, az elfogadás jelképévé.
Így vált lassan mindannyiunk számára, ez az épület, a világ legszebb iskolájává. Az iskola a szülőknek, a gyerekeknek, és a benne dolgozóknak jelentett tábort, gálát, táncot, matek órát, erdei iskolát, meg csak azt, hogy együtt lehetünk.
Sokat olvastunk arról, hogy egyre kevesebb gyerek születik az országban, a fővárosban, a kerületben. A kék iskolába, pedig hozták a gyerekeket, alig fogyott a létszám.
Sokan feltették a kérdést, hogy lehetett ezt elérni?
Az iskolát három alapvető közösség alkotja: a gyerekek, szüleik, és a pedagógusok. Ha itt összhang van, megalapozott a siker.
A kéksuliban nem lehetett elválasztani őket egymástól. Mindenkinek lehetett véleménye, mindenki véleményét figyelembe vették.
A tanári szoba olyan közösségi tér lett, ahol sokszor estig vitatták a felmerülő gondokat, ötleteket. Ezekben a vitákban részt vettek a tanulók és szüleik is.
Így jöttek létre az iskolai versenyek, táborok (volt egy évben tízféle is!), erdei iskolák, témahetek. Így lett ökoiskola.
Mindig élek a gyanúperrel, ha valaki hagyományteremtésről beszél, de kezdem elhinni, hogy van ilyen!
Hiszen hagyomány lett az évkönyv, az évenkénti gála, azok az iskolai ünnepélyek melyekre seregestül jönnek a régi diákok, és szüleik.
Hagyomány lett az összetartó szülői közösség, akik a kék iskola barátaiként, folyamatosan segítették a munkát. Segítették egymást is, ha valamelyik család gondban volt, és együtt ünnepelték gyermekeik házasságát, unokáik születését.
Sokan mondhatják, jó-jó, nagyon jól érezték magukat, de tanítottak, tanultak is?
Egy általános iskola eredményességét azon lehet lemérni, hogy sokan választják, és tanulói a nyolcadik osztályt befejezve képességeiknek megfelelő középiskolában tanulnak tovább és ott megállják a helyüket.
A „kéksulisok” többsége a választott gimnáziumban jól tanul, egyetemre, főiskolába nyer felvételt. Néhányuk, tanárként, visszatér, és itt kezdi pályáját.
Volt egyszer egy kék iskola, ide járt néhány ezer gyerek, útravalót kaptak testit, szellemit, lelkit. Ki-ki döntse el melyik volt a legfontosabb!
Jó, hogy volt, mert a világ nem volt mindig barátságos hozzánk, de itt kaphattunk bátorító szót, tanácsot, simogatást.
Akiknek köze volt hozzá, ne felejtse el, szükségünk lehet még egymásra!
Ha mások mesének hiszik, legyen neki az!
A világnak szüksége van szép és igaz mesékre.
· 1 trackback
Lány a tengerben
2008.08.12. 18:28 | tarjanandras | Szólj hozzá!
Az olasz tengerparton. a strandoló családok közt afrikai és ázsiai árusok tünnek fel, ruhaneműt, játékoot, napszemüveget árulva, szolgáltatásaikat kínálva. Kedvencem egy észak-afrikai idősebb úr, aki szőnyeget árul. Iszonyatos terhét, számomra legalább, egész nap cipeli, a negyven fokos melegben, a forró homokon. Néha megpihen, ilyenkor elbeszélgetünk, jól beszél olaszul, németül is. Legalább öt éve ismerjük egymást. Tudom, hogy illegális amit csinál, néha tanuja vagyok, amikor a rendőrök üldözőbe veszik, ilyenkor a strandolók rejtik el árúját, hogy ő könnyebben menekülhessen. A szolgáltatás egyik fajtája a "masszázsi".
Távolkeleti, fiatal lányok masszírozást vállalnak a strandon. Nyolc-tíz euróért, valami rettenetesen büdös krémmel, megmasszirozzák a jelentkezőt. Az ernyők közt élénk "masszázsi, masszázsi" kiáltással, és borzalmas illatfelhővel kínálják szolgáltatásukat. Természetesen ezt a tevékenységet is üldözi a hatóság. A tengerből nézve megpillantottunk két, strandegyenruhás (fehér poló, short) közeget amint két felől igyekeznek bekeríteni egy "masszázsit". A lány, egy váratlan húzással, ruhástól, felszereléssel együtt, berohan a tengerbe. A rendőrök ide nem követhették, hanem a parton várakoztak, gondolván örökké nem maradhat a vízben. A lány maradt, derékig érő vízben próbált egérutat nyerni, így egyre távolodott tőlem. A végén már csak egy pici pont volt a nagy kékségben.
Caorle, nyár
Közösségi Ház, az SZDSZ véleménye
2008.07.07. 18:14 | tarjanandras | Szólj hozzá!
Az Újlipótvárosi (és egyben Vizafogói) Közösségi Házzal kapcsolatosan kiírandó építészi ötletpályázat, mint kerületünk egyik kiemelkedő, a városrész arculatát szervesen meghatározó beruházás ötletpályázata úgy gondoljuk, nem lehet zárt, meghívásos pályázat, hiszen az itt élők megérdemlik, hogy a lehető legszínvonalasabb ötletpályázat kerüljön lebonyolításra, természetesen a már a hivatal részéről megnevezett 5 neves, szakmájukban méltán elismert építész bevonásával.
Tartsa távol magát a Magyar Gárda, a Kék Iskolától
2008.07.02. 19:33 | tarjanandras | Szólj hozzá!
Per, diktatúra és erőfitogtatás - mi folyik Angyalföldön?
2008. június 28. 05:03 | Forrás: STOP
Tüntetést szervezett a Jobbik és a Magyar Gárda egy XIII. kerületi iskola bezárása ellen csütörtökön. A fővárosi intézmény egykori igazgatója azonban azt vallja, a megmozdulásnak semmi köze a megszűnéshez, azzal a két szervezet csupán saját politikai erejét kívánja fitogtatni.
Majd ennél is súlyosabb dolgokat megfogalmazva hozzáteszi: "mélységesen abszurdnak és álságosnak tartjuk, hogy a kerületben gyerekek érdekeire hivatkozva akar politikai erődemonstrációt tartani egy nyíltan rasszista párt. Tartunk tőle, a Jobbik és operetthadserege csak újabb alkalmat keres arra, hogy hirdethesse szélsőséges eszméit". Végül ezen okok miatt felszólította a Jobbikot és a Magyar Gárdát, tartsa távol magát iskolájuk ügyeitől.
Liberális program: Lesz közösségi ház
2008.06.12. 20:26 | tarjanandras | Szólj hozzá!
Az új intézmény a lakosság valamennyi rétegének igényeit lesz hivatva kielégíteni. A közösségi házban lehetőség nyílik a nyugdíjas korosztály szabadidejének tartalmas eltöltésére (olvasás, közösségi foglalkozások, koncert látogatás, sport tevékenység, stb.) Az előbbiek mellett igényeiknek megfelelően minden korosztály számára tanfolyamokat, nyelvi képzéseket szervezhetünk, használhatják az internetet. A fiatalok részére a fentieken túl lehetőség nyílik a házban lévő sportlétesítmények igénybevételére. Délelőtt itt biztosítható az iskolások testnevelése, sportolása.
Szeretnénk emlékeztetni arra, hogy az SZDSZ a választások előtt elkészítette a Tudás utcája programját. Ebből idézünk néhány elképzelést:
„Az újlipótvárosi Pannónia és Tutaj utca találkozása környékén több oktatási és közművelődési intézmény található.
Reggel és délutánonként bölcsődések, óvodások, általános és középiskolások, valamint szüleik lepik el a környéket.
Jelenleg az intézményekbe járók „kapun belül” élik mindennapjaikat, nincs a korosztálynak megfelelő találkozási tér, pedig igényüket már többször kinyilvánították. A legkisebb lehetőséggel is örömmel élnek (kulturális és sporttalálkozók). Legutóbb a Kék Iskola által rendezett foci kupára tizenöt csapat nevezett, a szomszéd iskolákból, kollégiumból, a kicsiket szüleik kísérték el, több százan voltak.
Problémát jelent az utca forgalma, ahol a gépkocsik, mit sem törődve a KRESZ táblákkal, száguldoznak. Az elmúlt években a környéken több gyermekbaleset történt.
A helyzet rendezését indokolja, hogy a területen a gyermekintézményeket több mint ezerötszázan veszik igénybe, nem beszélve a kísérőkként megjelenő felnőttekről.
Június hetedikén elnököt választ az SZDSZ
2008.05.27. 18:05 | tarjanandras | 2 komment
A koalíció felmondása szükségszerűen következett be!
Melyek voltak az ide vezető okok ?
Mit hibáztunk mi?
Miért van mélyponton a párt?
Ezek a legfontosabb kérdések, amelyekre ha megtaláljuk a választ, az új vezetéssel, elkerülhetjük a párt jelentéktelenné válását!
Lehetne, persze vizsgálni a koalíciós partner viselkedését, de ezzel számoljanak el ők.
Az okok közt nem elhanyagolható a „bukott miniszterelnök” hat éve folyó bosszúhadjárata, aki ellenzéki szerepét félreértve „kordonbontó Viktorként” vonul be a magyar történelembe.
Engem most jobban érdekel, hogy mit rontott el az SZDSZ?
Ezen most lehet segíteni! Most kell megragadni a lehetőséget, hogy a liberálisan gondolkodó polgárok visszakapják pártjukat.
Az SZDSZ elnökválasztó küldöttgyűlése elé
2008.05.12. 17:17 | tarjanandras | Szólj hozzá!
Június 7-én, alig egy év múltán, ismét választ az SZDSZ. Elnököt, Ügyvivő Testületet, Országos Tanácsot.
Mindannyian tudjuk, mit hozott az elmúlt egy év!
Hitelességét vesztette a párt. Alapértékeink, melyekre oly büszkék voltunk húsz évvel ezelőtt, valahol elvesztek.
Az SZDSZ-ről ma a választópolgárnak nem a szabadság és szolidaritás jut eszébe.
Ezért elhatároztuk, hogy segítjük a pártot, hogy ismét jelentős tényezője legyen ezeknek az eszméknek, segíteni tudjon Magyarországnak. Segíteni tudja a szegénységben élő emberek felemelkedését, az igazi reformok megvalósítását.
Úgy döntöttem megméretem magam az Országos Tanácsba kerülésért, hogy tapasztalatommal, tudásommal segítsem az SZDSZ-t!
Kérlek, ha egyetértesz velem, támogass!
Levélváltás Pető Ivánnal (2.rész)
2008.04.26. 18:54 | tarjanandras | 3 komment
Elolvastam leveled, melyet Szabadai Viktornak írtál. Nem lettem tőle boldog!
Talán emlékszel rám, 2006-ban együtt dolgoztunk, barátaikkal a XIII. kerületben azért, hogy az SZDSZ-t képviseld a parlamentben. Munkánkat siker koronázta, ismét képviselő lettél!
Kezdjük egy kicsit régebbről! Kerületünkben hosszú évek óta, az országos helyzetnek megfelelően, a pártot a szocik bábjának, akaratgyenge társaságnak tartották. A választást megelőző tisztújításon alapvető fordulat állt be.
Mást, önálló arculatot akartak, összefogtak azokkal a fiatalokkal, akik frissességet hoztak életünkbe. A tapasztalat és a lendület találkozott.
Talán emlékszel, én pedagógus vagyok. Egész életemet fiatalok között töltöttem. A mi pályánkon az ér el igazi sikereket, aki nem akar minden bölcsesség hordozójának látszani. Pályám során nagyon sokat tanultam diákjaimtól! Megtanultam, hogy a változó időben, változik a társadalom, és hogy a jövőt csak velük együtt hozhatjuk létre.
Levélváltás Pető Ivánnal (1.rész)
2008.04.26. 18:45 | tarjanandras | 1 komment
"Meg kell határozni azt az irány, amely hitelesen tudná képviselni a liberálisokat" - mondta Szabadai Viktor, az SZDSZ héten bejelentett új tagozatának alapítója. A párt budapesti választmányának elnöke szerint a liberális párt szervezeti és stratégiai megújulását szolgálná, ha "a párt nagy öregjei engednének végre a pártot lassan megfojtó szorításukon, az egykori elnökök háttérbe szorulnának és teret adnának."
Már régen nem kívánok az SZDSZ politikájának formálásába beleszólni, csak frakciótagként mondom el a frakcióban a véleményem, írok alá néha ilyen-olyan nyilatkozatokat és az un. szakpolitikákban jelenek meg nyilvánosan.
Minden visszavonultságom ellenére azonban neked leírom, hogy ezt a szöveget egyszerűen csacsinak, gyermekdednek tartom, igen-igen gyenge politikai lektűrnek, ami csak arra jó, hogy tovább erodálja az SZDSZ-t.
Tanárverések nyomában
2008.03.28. 10:03 | tarjanandras | Szólj hozzá!

Igazgató úr, hosszú pályája során találkozott a mostaniakhoz hasonló, pedagógusokat ért atrocitásokkal?
Hála istennek, csak verbális agressziókkal találkoztam mind diákok, mind szülők részéről, melyeket szerencsére, az esetek nagy részében verbális szinten is lehetett rendezni. Természetesen az utóbbi két évtizedben erősen megváltozott a társadalom szerkezete, illetve az oktatási intézményekkel szembeni elvárások, és amennyiben a közoktatás és maga az iskola nem alkalmazkodik ehhez az értékei megőrzésével, akkor hasonló tragikus eseteknek leszünk kitéve.
A PSZ megbízott alelnöke azt mondta, hogy már évekkel ezelőtt összeállítottak egy úgynevezett problémalistát a pedagógusok gondjairól, melyet elküldtek valamennyi döntéshozó helyzetben lévő személynek, de nem lett sok foganatja az észrevételeiknek.
Igen, mert maga a társadalom, benne a politika is számos probléma megoldásán vajúdik, amelyeket nem képes megoldani, és mivel az oktatás egy alrendszer, nem várható el tőle, hogy a saját gondjait egyedül oldja meg. Ettől persze a mostani problémák a későbbiekben hatványozódva fognak jelentkezni. Említhetnék külföldi példákat Finnországból vagy a Távol-Keletről, ahol nem csupán gazdaságilag segítették az iskolákat, hanem az egész közoktatás szelleme is átalakult oly módon, ahogy az megfelel a 21. századi kihívásoknak.
Népszavazás-2008 (ma este)
2008.03.09. 21:44 | tarjanandras | Szólj hozzá!
Tisztelt Választópolgárok!
Kedves blogolók!
Nem mondanám, hogy jó kedvem van, hiszen az igenek győzelme rengeteg megoldandó kérdést teremtett az egészségügyben és a felsőoktatásban.
Honnan pótolják a kieső pénzt?
Hogyan fejlődik tovább ez a két meghatározó ágazat?
Emelni kell az adókat?
Akkor nem mi fizetünk?
Ma este öröm is ért! Talán volt egy kis része annak,hogy megírtam véleményemet.
Szűkebb hazánkban, a XIII. kerületben volt a legnagyobb a demagóg kérdések elutasításának aránya! (35%)
Ennél is jobb abban a körzetben (7.), ahol önkormányzati képviselőjelöltként indultam: 40% a NEM!
Kérem írják meg, hogyan tovább?
Segítsük elő, hogy a reformok nyomán egy felvilágosult, boldog országot teremthessünk!
Tandíj - vagy ingyenes felsőoktatás?
2008.03.05. 16:01 | tarjanandras | Szólj hozzá!
A Fidesz népszavazási tételei, olyan a társadalmat érzékenyen érintő, zsebbe vágó, kérdéseket vetnek fel, melyekről mindannyiunknak van véleményünk.
Az első, zsigeri reakció, hogy természetesen nem akarunk fizetni.
Ha összefüggéseiben vizsgáljuk a kérdéseket, már árnyaltabb a helyzet. Szerettük, nem szerettük, ha rendes ellátást kívántunk, borítékot dugtunk az orvos zsebébe, és mégis kiszolgáltatottnak éreztük magunkat a rendelőben. A vizitdíj máris javított a helyzeten, megrendelőnek érezzük magunkat, hiszen legálisan fizetünk.
Mi a helyzet a felsőoktatási tandíj bevezetésével?
A népszavazásra bocsátott kérdés, ezzel kapcsolatban a következő: „Egyetért-e Ön azzal, hogy az államilag támogatott felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatóknak ne kelljen képzési hozzájárulást fizetniük?”
Naná!- mondja kapásból az ember.
De nézzük meg miről is, van szó?
Ökoiskolák
2008.02.25. 20:36 | tarjanandras | Szólj hozzá!
Szelektíven gyűjtjük a hulladékot, fűszerkertet hoztunk létre az iskola udvarán.
A szülők is bekepcsolódtak a munkába, együtt gondozzuk az iskola udvarát, és szebbé tesszük, a különben nem túl szép, épületet.
Mert mi, kéksulisok (tanulók, sszülők, tanárok) szeretjük iskolánkat, sok jó élmény fűz hozzá!
Szertnénk kapcsolatot létesíteni az ország többi ökosulijával!
A 273 ökoiskola az ország különböző régióiban helyezkedik el. Legtöbbjükkel nincs állandó kapcsolat, többnyire évente egy-két akció éri el őket.
Nincs állandó kapcsolat az egyes ökoiskolák között, így nem tudják egymással kicserélni tapasztalataikat.
Nagyobb gond, hogy ezek az iskolák, zömmel, nem tartanak kapcsolatot az őket körülvevő felnőtt társadalommal sem.
Ezeken, a problémákon kellene segíteni, állandó kapcsolattartással, olyan feladatok megoldásával, melyekkel, a tanulók érdeklődésének megfelelően, tevékenységet végezhetnének.
Kék Gála
2008.02.17. 16:06 | tarjanandras | 2 komment
Tegnap volt a Kék Iskola gálaműsora a József Attila Színházban.
A szereplő gyerekek és tanárok négyszázan, a szülők a nézőtéren hatszázan voltak.
Együtt voltunk legalább ezren.
Óriási volt a hangulat! Gyerekeink bebizonyították, hogy valamiban mindenki tehetséges!
A táncok, zenék alatt kézzel fogható volt, ahogy árad a szeretet színpadról nézőtérre és vissza.
Fantasztikusan énekelt mindenki együtt!
Most is libabőrös leszek, ha erre gondolok!
A Kék Iskola 29 éves, ez volt a 17. gála.
Hiszek benne, hogy jövőre lesz a harmincadik évforduló és a 18. gála!
Életrajz
2008.02.15. 18:13 | tarjanandras | 2 komment
Általános iskolai tanulmányaimat a Sziget utca 8-10. szám alatt végeztem (ma Gárdonyi Géza Általános Iskola).
A tudás utcája (program 2007-2010)
2007.12.20. 12:00 | tarjanandras | Szólj hozzá!
- Bölcsőde (Pannónia utca)
- Zöld ág óvoda (Kárpát utca)
- Pannónia Általános Iskola (Tutaj utca)
- Kék Általános Iskola (Pannónia utca)
- Nevelési Tanácsadó (Pannónia utca)
- Szabó Ervin Könyvtár (Pannónia utca)
- Kollégium (Pannónia utca)
- Szakközépiskola (Vág utca)
Az oktatásügy jövője a XIII. kerületben
2007.12.20. 10:00 | tarjanandras | Szólj hozzá!
Óvodák | 2200 gyermek |
Általános iskolák | 5000 tanuló |
Gimnáziumok | 2400 tanuló |
Összesen | 9600 (a kerület lakosságának 10 százaléka) |
Reform, vagy minőség? Reform, és minőség!
2007.03.03. 12:00 | tarjanandras | Szólj hozzá!
Oktatási reform - reformoktatás
2006.09.14. 12:00 | tarjanandras | Szólj hozzá!
Sziget utca 8-10.
2004.04.15. 12:00 | tarjanandras | 1 komment
Feledhetetlen évek voltak, ma is jóleső szorongás fog el, ha arra járok.
Gárdonyi Géza Általános Iskola évkönyve
